Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emberi minőség

2008.04.12

Emberi minőség

Az, akit másnak látunk, általában negatív érzelmeket vált ki belőlünk, ha előtte már voltak hasonló tapasztalataink, vagy hallottunk, olvastunk erről a másságról. Módosult bennünk az emberi minőségre vonatkozó elv. (Itt jönnek olyan érzések, hogy pl. ennek az embernek sem élném az életét, mert nagyon üres lehet!)

 

Sokakban ez a negatív érzelem egészen a gyűlöletig terjedhet. Allport, pszichológus leírta, hogy a stigmatizált személlyel szembeni egyre aktívabb fellépéshez milyen út vezet.

 

1 – szóbeli előítélet; 2 – elkerülés; 3 – hátrányos megkülönböztetés; 4 – Testi erőszak; 5 – Kiirtás (lincselés, népirtás);

 

 

 

Nézzünk egy példát! Sokakban felvetődött, hogy csatlakozásunkkal az EU tagállamokhoz, hogyan őrizhetjük majd meg a magyarságra jellemző egyéniségünket. A globalizáció, az egységes nemzetté való válás törekvése uniformizál (pl. egységes pénz). És az egyszerű kérdések: Az EU tagállamaiban csak a gyógyszertárakban lehet mákot kapni? Mi lesz a magyar hagyományos karácsonyi mákos bejglivel?

 

Az ilyen esetekben, féltjük, másságunkat, hagyományainkat, ami megkülönböztet minket más népektől, hiszen ezek a mi értékeink.

 

Az előítéleteink felbukkanása esetén jó, ha gondolnunk ilyenekre, mert csökkenne a mássággal szembeni ellenszenvünk. (Ami valljuk be, nagyon kellemetlen érzéseket generál bennünk.) Valahogy mégsem megy. De miért nem?

 

Nem olyan könnyű elfogadni, hogy hát igen a homoszexualitás – legyen szó férfiakról, vagy nőkről – az az emberi faj szexuális sajátossága.

 

Nehéz a maga nemében egyszerűen azt mondani a börtönviseltség meg az emberi faj jogi sajátossága.

 

És lehetne folytatni a sort az etnikai, a biológiai, a szellemi, az érzelmi, a nemzetiségi, a vallási, a tehetségbeli, a hajlambeli sajátosságok felsorolásával.

 

A nagy pestis és spanyolnátha járványok idején éppen a genetikailag öröklött másság mentette meg az emberiséget a kipusztulástól.

 

 

 

Vannak nemkívánatos tulajdonságok, melyek esetenként kárt is okozhatnak (nagyon más a véleménye és én rettentő dühös vagyok, nem is értem, hogy létezhetnek ilyen szabálydöntögető, anarchista, minden tekintélyt sárba tipró emberek!), de ha a minősítés a tulajdonságról áttevődik a személyre, akkor az a személyt bélyegzi meg. Pedig megeshet, hogy csak tájékozatlan, csak zaklatott. Vagyis, ha alkalmanként helytelenül cselekszik valaki, az nem azt jelenti, hogy legközelebb is olyan lesz, vagy mindig olyan, és azt sem, hogy akkor ő már rossz ember.

 

Adott helyzetekre reagálunk (a másik ember is így működik!), adott személyekre is. Reagálásainkat mi magunk hozzuk létre, és mi is kell, hogy irányítsuk. Szabadok vagyunk annak megválasztásában, hogy egy-egy szituációban mit érzünk, mit gondolunk.

 

Ez a Racionális Emocionális Terápia (RET) alapelve is. Nem az történik, amit sokan hisznek, hogy ti.:

Helyzet → Érzelmek → Viselkedés

Hanem :

Helyzet → Hiedelmek → Érzelmek → Viselkedés

Ahogyan azt Aldous Huxley írta:

„Az élmény nem az, ami az emberrel történik, hanem az, amit csinál az ember azzal, ami történik vele.”

 

A jog és az arra hivatkozók

A jog, korlátozott hatékonyságú eszköz a diszkriminatív megnyilvánulások visszaszorítására. Pl. az 1998. évi XXVI.tv. egyenlő jogokat biztosít a fogyatékkal élőknek, ám a mikroközösségekben, a személyközi kapcsolatokban, hatása gyengül, és bizony elzárkózásokkal találkozhatunk. Ugyanez vonatkozik a cigányságra is (etnikai másság). De a törvények, túlzásokba is eshetnek, ami nemhogy csökkentené, még inkább erősíti adott csoport iránti ellenszenvet a társadalom tagjaiban. Ez már a pozitív diszkrimináció kategóriájába tartozik.

Nagyon szép gondolat és jól hangzik, amikor a politikusoktól olyanokat lehet hallani, mint, hogy:

„ A fogyatékos emberek társadalmi befogadásának erősítése mindenekelőtt a szemléletváltáson alapul.”

Vagy:

„ Nem történhet előrelépés, amíg nem küzdjük le az előítéleteket, a félelmeket, a tartózkodást, amíg a sajnálkozó odafordulást nem váltja fel az elfogadás és a valódi segítő szándék. És ez nem pénzkérdés.”

 

A "hogyanokra" egyik szónok sem ad választ.

Lehet szavalni társadalmi elfogadásról, toleranciáról, jó kommunikációs készségről, emberi kapcsolatok minőségi javításáról, csakhogy ez még nem hozza el a kívánt változást. Lehet kulcsfogalmakkal dobálózni, amikor pedig tettekre lenne szükség. Lehet azt mondani, hogy ez nem pénzkérdés?

Arról is sokat hallunk, hogy a sikeres integráció a tanár hozzáállásán múlik például.  Csakhogy mintha elfelednénk, hogy a tanár is ember. Neki ugyanúgy nincs tapasztalata, így gyakorlata sem, hiszen már mellette sem, élt gyermekkorától egyetlen mássággal élő sem. Amíg csak beszélünk, törvényeket hozunk és nincs mellette gyakorlat, addig minden csak üres szólam marad.

Olyan ez, mint a kotta. Leolvashatjuk, de attól még nem szólal meg a zene. Vagy törvénybe iktathatjuk, hogy X időponttól mindenkinek reggelente 5 percet tornáznia kell, vagy meg kell ennie egy főtt tojást. Ki fogja betartani? Ki fogja ellenőrizni? Kit fog az egész felháborítani? (Fikció: A jövőben, ha mindenkibe chipet ültetnek születésekor, és ha nem tartja be az előírásokat, közepes erősségű áramütést kap, vagy  elvonják tőle az aznapra járó élelmiszer adagját. Ez is erőszak!)

Lehet azt mondani, mint ahogy egyik szakállamtitkár is mondta:

„Sürgető elvárás a közoktatással szemben a szemléletformálás.”… ha mindeközben azt látjuk, hogy megszünteti a kis létszámú osztályokat – ahol az integráció megvalósulhat úgy, hogy minden gyermek valóban sokat nyerhet belőle -, és elveszi a pedagógus jogait, fegyelmezési eszközeit, amellyel megvalósíthatná erkölcsi elvárásait a diákokkal szemben.

 

És akkor még nem beszéltünk a szülők jogairól a pedagógussal szemben (amivel a szülők élnek is, és a gyerekük tévesen képzelt „védelmében” a tanárok ellen beszélnek, méghozzá a gyermek füle hallatára, és bemegy az iskolába, hogy megverje azt az embert, vagy kioktassa, aki a gyermeke tisztességre való nevelésében az elsőszámú partner), a félelmeikről, melyeket átviszik gyerekeikre. Nem beszéltünk még  a tananyag mennyiségéről, amelyet képtelenség leadni (és rengeteg benne a hasznosíthatatlan, fölösleges rész), nem beszéltünk a  környezetről, melyeket az iskolákban kialakítottak, mondvacsinált indokkal, ti. hogy  nincs pénz. És  még nem szóltunk a „versenyistálló” szelleméről, amit, a társadalmat vezető, elit rétege hirdet, és elvárják  a törtető, egoista viselkedést, beállítódást, mindazoktól, akik kikerülnek az iskolából.

Mert mindenfelé az önérdekekről hallunk:

 Növeljük maximumra a profitot! Te is sokszorozd meg vágyaid, mert Te megérdemled!  Tegyünk jót a harmadik világ népeivel, terjesszük ki rájuk is a piacot! Változtassuk piaccá az oktatást és az egészségügyet! Lásd meg, hogy mindenki az eszközöd lehet! Ne javíttasd, dobd ki és vegyél újat! Csodálni fog mindenki, ha ilyen autód lesz! Ha nagyobbat veszel, az jobb! Ha több a vagyonod, értékesebb ember vagy!

No, ezek a szlogenek változtatják gyermekeinket bűnözővé! Mert ki ne akarná vágyait megvalósítani? Ki ne akarná, hogy csodálják, hogy jómódban éljen, hogy értékes embernek tartsák? A gyermeki gondolkodás még nem úgy tekint a világra, mint egy felnőtt. (Sokan még 30- 40 évesen sem tisztázták le magukban az erkölcsi nézeteket, mert nem volt hol, és kivel erről beszélgetnie. Úgy össze van zavarodva, mint a gordiuszi csomó.)

Az individualizmus, az általános durvaság, amit bármerre nézünk, láthatunk világunkban, felerősítette azt a hiedelmet, hogy a gyengék, az elesettek a fogyatékkal élők teher a társadalom számára. Az érdektelenség mások érzései, értékei iránt elmélyült.

 

Az enyhe problémákkal küzdő, szorongó, szerény gyermekek problémái egyre csak mélyülnek. Az átlaggyereknél magatartási és tanulási zavarok jelentkeznek, egyre több gyermek próbálja ki a szenvedély-betegséget okozó szereket, a bűnözés különféle ágait, mert nem találnak követendő példákat.

 

Az agresszivitás is onnan fakad, hogy senkinek nincs ideje foglalkozni a gyerekkel.

 

Mindezt fokozza a média „szabatossága”, ami valljuk be … finomkodó kifejezés arra, ami valójában történik. Mert ez már gátlástalanság.  Akár a reklámok hipnotikus befolyását, akár a korai időpontokban vetített  szexualitást hangsúlyozó műsorokra, vagy az erőszakos filmekre gondolunk.

 

A családok anyagi biztonsága már úgy is inog, hogy mindkét szülő késő estig dolgozik. A világ – úgy tűnik, egy gyermek számára meg főleg úgy tűnik -, széthullani készül, és ennek a ténye a médián, az interneten keresztül pillanatok alatt eljut a gyerekhez.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

miralb.bt@chello.hu

(róza, 2008.10.05 12:00)

Csak egyet tudok érteni a cikk tartalmával. Magam is úgy vélem, hogy az emberi egyedfejlődés olyan szakaszában élünk, amit, ha túléljük, valamikor a "homo consumens" névvel fognak illetni--kívülre fixált, szerzésre, fogyasztásra orientált egyének nevelése folyik, akik teljesen elveszítik és soha nem is találják meg a kapcsolatot önmagukkal, így tehetetlenül és kiszolgáltatottan sodródnak, kiszolgáltatva a sors véletlenszerűségének és szeszélyeinek. Hiszen ki ne tapasztalta volna meg az életében, hogy átlagosnál sokkal jobb intellektuális képességű, fizikai kiállású emberek valamilyen oknál fogva kisodródnak, perifériára kerülnek és ott vegetálnak, vagy teljesen lecsúsznak? Egyesek hihetetlen magasságokba emelkednek, mások hihetetlen mélységekbe taszítódnak. Erőszakkultúra, ez ellen kellene tennie mindenkinek a saját helyén: erőszakmentes emberi kapcsolatokkal, saját képességeinek, tulajdonságainak megismerésével és elfogadásával. Csak az önmagát ismerő és elfogadó ember tud elfogadni és megismerni másokat. A tudatlanság a legrosszabb tanácsadó: az előítélet, kirekesztés, erőszak melegágya.