Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sérült gyermek a családban.

2008.04.13

Sérült gyermek a családban

Amikor egy család gyermeket vár, akkor gondolatban már építi a jövőt, vele együtt, akire még csak vár. Szép lesz, egészséges, okos, kedves, jóságos, ügyes, esetleg világraszóló karriert fut be, és mindenki szeretni fogja.

Amikor kiderül, hogy a gyermek mássággal születik – sok esetben ez csak később 2-3 évesen derül ki - ,akkor a szülő bizakodva azt mondja: Majd kinövi. Majd alkalmazkodik.

A tagadás szakasza időt ad a szülőknek, hogy felfedezzék belső erősségeiket, melyek segítik majd őket abban, hogy a tényeket elfogadják.

A tagadás szakaszát a harag, a düh követi. Ki a hibás? -  keresése következik, ami gyakran, a házasságok felbontásához vezet.

A szülő ezt követően, vagy ezzel párhuzamosan, meggyászolja azt az ép, és egészséges gyermekét, akire várt, akivel jövőt tervezett. Meggyászolja azt, az életét, amiről azt hitte, folytatódik, amikor a gyermek óvodás lesz. Meggyászolja önmagát, házastársát, esetenként már élő gyermekét, mert jól tudja, hogy az ő élete is megváltozik. (Nagyon fontos, hogy átérezzük ennek a jelentőségét, legyünk akár szomszédok, akár pedagógusok. Az a gyermek, akinek fogyatékkal élő testvére van, másképp viszonyul a világhoz.)

Csak ezen szakaszok után következik az elfogadás, és a helyzethez való igazodás. Akik nem tudják elfogadni, önbüntetésbe kezdenek, feláldozzák idejüket, kényelmüket, karrierjüket. (Sok esetben valóban kénytelenek erre.)

A társadalomban ugyanis nincs  kiépült segítő rendszer, a családok magukra maradnak, és anyagiakban is hátrányt szenvednek. (Könnyebben beláthatjuk, ha csak arra, gondolunk, hogy az egyik  szülő nem tud visszamenni dolgozni, és a család kénytelen egy keresetből megélni. Holott hazánkban, az 1970-es évektől a béreket, az árakat, a kétkeresős családmodellhez igazították, melyet azóta se vizsgált felül senki.)

Nehezebben, vagy egyáltalán nem tudják elintézni hivatalos ügyeiket, csak ha a beteg gyermeket magukkal viszik. Nem tudnak elmenni orvoshoz, csak ha viszik magukkal a gyermeküket (volt benne részem, nem is egyszer, nincs tolerancia, nincs méltányosság, nem enged senki senkit előre), vagy csak akkor, ha a férj, akinek kettőjük helyett is kell,  dolgoznia, szabadságot vesz ki.

Lehetne arra hivatkozni, -  és a szociális segítő szakma is ezt tartja -, hogy ott vannak a család többi tagjai, a nagyszülők. Ezért  csak akkor segítenek, ha ez az erőforrás már valóban kimerült. A szülők, nem szeretnének visszaélni ezzel az erőforrással. (Gondoljunk vissza a segítség, a segítségre szorulás, előzőleg már emlegetett hozzátapadt sztereotípiáira.)  De nagyon sok esetben a szélesebb család, el is határolódik, mert nem kívánják a gondokat megosztani vagy, mert fogalmuk sincs a valódi problémákról.

Több esetben figyelhető meg, hogy a nagyszülőket testileg is megviseli az a lelki trauma, hogy unokájuk „nem teljes értékű”.  Néhány év elteltével, amikor a nagyszülők is átesnek a fent leírt szakaszokon, már komoly egészségügyi problémák jelentkeznek náluk. Gyakori  gond esetükben az izületi-, az izomzattal kapcsolatos, valamint a szív és érrendszeri problémák. A szülők számára a színház, mozi, egyéb kikapcsolódás, és az üdülés, ismeretlen tevékenységi formák lesznek.

 

Mindebből következik az elszigetelődés, a barátok elmaradása, a kirekesztődés és ennek az érzése. ( Mert: Miről beszélnek a barátok, és a szomszédok? Olyasmiről, amiben én nem vettem részt (sítúra, bográcsozás, horgászás, kerékpározás, hétvégi táncos buli, céges rendezvény) nincsenek közös élményeink, beszédtémánk sincs. Az anyagi hátrány is belép. A sajnálat, a sajnálkozás is, amire meg semmi szükségük.)

 

Tudnunk kell, hogy a különféle akadályozottsággal élők boldogok. Lelkileg gazdagok, az akadályozottság egészen más irányba terelte figyelmüket, mint a tébolyult, egymással versenyző emberekét. Az akadályozottságok miatt egészen újszerű erőfeszítésekre kényszerülnek, és ezáltal felfedezik belső erőtartalékaikat, más szépségekre figyelnek. A család is megváltozik. Életszemléletük, elfogadásuk, toleranciájuk.

A tolerancia latin eredetű szó, általában türelmességet jelent. Másokkal szemben is, magunkkal szemben is.

A fogyatékkal, a mássággal élő családok nem skatulyázzák be az embereket, nyitottabbak a világra, jobban tudatosul bennük, hogy amíg valaki nem sérti a jogot, vagy nem akadályozza mások érvényesülését, addig nem szabad korlátozni senkit. És kialakul az a paradox helyzet, hogy a mássággal élő családok segítenek az átlag, a normál életet élőknek, pontosan azért, hogy képesek legyenek megérteni a mássággal élőket. E helyzeten csak az segíthet, ha nem dugja el a társadalom a fogyatékkal élő embereket.

 

Mindenkinek el kell azon gondolkodni, hogy ő is kerülhet „más” helyzetbe, hiszen sokan kerülnek is (vírusos fertőzés, későbbi életkorban jelentkező veleszületett rendellenesség, autóimmun betegség, baleset)  és akkor vajon mit érezne, milyen érzés lenne, ha kirekesztenék őt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.