Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Szeretet Napra készülve

2009.03.16

Március 16. hétfő

Az ember csak akkor jön rá bizonyos dolgokra, ha beszélni kezd róla, ha leírja, vagy ha olvassa. Persze akkor is, ha a „megfelelő” emberrel találkozik, még akkor is, ha az egyetlen szót se szól. Így voltam én Csabával, a legkisebb gyermekemmel. Amikor már velem volt, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy addigi életemben, végig rá vártam.

Olvasgatom a blogokat, a pályázati kiírásokat, és látom, hogy milyen sokan és főleg milyen sokat igyekeznek tenni, hogy elmondjanak valamit, lehetőséget biztosítsanak, felkaroljanak, támogassanak, hogy segítsenek ismerős és ismeretlen tehetségeket, alkotókat. Így van ez a sci-fisek körében is.

Az Ember… aki nagyra hivatott...

Összekötni földit az égivel, földit a földivel. A szíveket, a lelkeket, a szellemiségeket.

Olvasom, amikor csak van egy kis szabadidőm az "Ómagyarországot", amit Szabó Sándor – Isten éltesse sokáig neve napja alkalmából is!  -, és társai alkottak. Alkotásukban is a szeretet különféle változataiba, fokozataiba botlok. Meg is kell állnom az olvasásban – talán így van rendjén -, mert muszáj elgondolkodnom, milyen kedvesen vannak elrejtve benne a szeretet édes, éltető csírái. Máskor, ezek előtt, régebben… nem voltam ilyen érzékeny! Máskor tovább olvastam volna, hajszolva a cselekményt, de most… lelkem „megálljt” parancsol.

Lehet, hogy az az oka, hogy közeleg március 25.-e, amikor is Szeretet Napot szervez itt Salgótarjánban egy civil szervezet. Ott kell majd beszélnem Csabáról, aki más, mint mi átlagemberek. Gondolom ezért ez a szeretetfigyelés, ez az érzékenység. Minden blogban, levélben, beszélgetésben a szeretet megnyilvánulásait figyelem. Sokkal nyitottabbá tett, sokkal tudatosabbá, sokkal érzékenyebbé… Szomjassá, szeretetre éhessé!

A nagy gondolkodók azt mondják (mondták), hogy gyermekünket könnyű szeretni. Amikor úgy kell őt szeretni, hogy el kell engedni, az már a nehezebb és még ettől is nehezebb, ha a velünk szembenállót kell szeretni.

Megtalálni abban a szeretetre méltót, aki minket szinte észre se vesz…

Megkeresni benne azt, ami mégis szerethető, akkor, amikor semmibe vesz…

Szeretni az ellenséget…

Ez ám a nehéz!

Miközben készítem szívem a szeretet napra, és érzékenyebben rezonálok a világ dolgaira, több száz kilométerre lévő ismerőseimtől, barátaimtól érkező (koránt sem bizonyított) gondolatokra, azért igyekszem megmutatni olyanoknak is, hogy szeretem őket, akiket még nem is ismerek.

Lobbizok a polgármesteri hivatalban, hogy támogassák kicsit jobban a HungaroCon-t, mert ugyebár itt van most ez a nagy pénztelenség…

És azonnal eszembe jut, hogy a tagok, a rendezvény látogatói, amint hírül adtam, hogy kevesebb a támogatás, máris írtak és biztosítottak arról, hogy kell a találkozó és segítenek, Pusztay Pisti még támogatási összeget is felajánlott (Amit itt is nagyon köszönök a szegedi Egyesületüknek!), nos ezek mind-mind a szeretet áramlatai.

Olyan láthatatlan szeretet-szálak (Csaba erre szokta mondani „ezüst szálakkal vannak összekötve”), melyek ereje mégis felbecsülhetetlen. A szeretet, e, határozott, mégis simogató ereje is segített, meg is írtam a hétvégén, az Avana Arcképcsarnok további kiadásához a közel 10 oldalas pályázatot. Még két számra van pénzünk, de reménykedem, hogy a most beadott témák is elnyerik a kurátorok tetszését.

És most küldöm is, minden jó embernek, a magam ezüstszínű, szeretet szálait.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.