Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A HungaroCon szervezése közben...

2009.07.07

Július 7. kedd

 

Azt mondtam még reggel, hogy a hetes az egy jó szám. (És tényleg!) Valamiért szeretem. Hetes volt Enikő száma a kicsi csuklóján (és persze az én csuklómon is), amikor megszületett.

Ez a nap rávilágított arra, hogy a világ egyik része tényleg álnok és hazug. Persze mint mindig most is azt mondtam „bízni kell!” Bíztam is, hogy csak az adott helyzet, csak az átkozott hely, meg az egyén az, ami megingani kényszerít. Csak találkozom azért „JÓ” emberekkel!

Persze vannak, akik irtóra vicces játékokat játszanak minden szemrebbenés nélkül. Mint az a vállalkozó, (vannak mások is a környezetemben, akik a szeretteimmel is vicces játékokat játszanak), akiről azt gondoltam, hogy egy ilyen „jó ember”! Mégis húsz teljes percig váratott a telefonnál, és váratott volna tovább is, ha le nem teszem a telefont.

Szervezem a HungaroCon-t, és a régi támogatókat ilyenkor megkeresem. És hát bizony minden évben másként történnek a dolgok. Nem tanul bele az ember, mint kiskutya az ugatásba, mert nem lehet. Mindig van hiány, fintor, hátráltatás, többszöri körismétlés, és van megalázás, sőt! megvetés is.

Így közel az ötvenhez nagyon, de nagyon nem veszem jónéven, hogy ahelyett, hogy azonnal elmondaná, az idén nem óhajtja támogatni a rendezvényt, mert… nem, és kész, hanem mellé teszi a telefont, és negyven percig ott is hagyja. A hiábavaló húsz perc után még háromszor próbáltam hívni őt félóra alatt, mindhiába. Innen tudom.  Végül néhány óra elteltével ismét hívtam, mert nem szeretek gyors ítéletet alkotni senkiről.

A kormányunk intézkedéseire hivatkozva közölte, nem tud adni 3-4 láda sört se, mert még az is lehet, hogy be kell zárni az üzemet. Bár jövőre azért próbáljam meg ismét keresni őt.

Erre nem tudtam mit mondani, de nem is akartam. Ha nem lett volna délelőtt az a bizonyos „szívatás”, még sajnálnám is őt.

Most viszont nem tudom, hogy az Univerzum Egységes Energiájának "jelét" minek is véljem?

Tanácstalanságomban nincs külső segítség.

Nekem kell eldöntenem.

Lehet, hogy ez a „jel” mutatta meg, hogy jól teszem, ha világosabban látom a rosszat, amit meg lehet fényesíteni évente egyszer, de a sötétség átfénylik a fehér festék alól.

Lehet, hogy ez is egy „jel” volt, hogy az úgymond a nagybetűs ÉLET veszett fejsze nyele? Mit kell tenni? Tűzzünk ki célokat, vagy vonuljunk passzivitásba? … mert a felvillanó „jelek” már nem kajánul vigyorognak, hanem vicsorognak.

Akarjuk-e a másik ember boldogságát is vagy csak a magunk boldogulására koncentráljunk? Akarjuk-e azt, hogy a másik ember jól érezze magát a bőrében, főleg, ha egyébként semmi rosszat nem tett, csak tette a dolgát, másokért? Hová merült el a világunk, amit építettünk? Vagy csak kevesen érzik, hogy süllyedünk? Valahol mindenkinek éreznie kell – zsigerei legmélyén -, hogy az ő jóléte egyben mások létezésének értelme is, és a Föld gyógyulásának is alapfeltétele.

Néha olyan, mintha bennem ez a tudás hamis volna, mert mintha a rohadás már több helyen elindult volna, elérte a belső szerveket, a felszínességből áthatolt a „húsba”, átvéste magát a "csontoson" és velejéig romlott lett mindaz, ami eddig az Égi Világhoz szólt.

Szellemileg, lelkileg gyarapodnunk kellene, hiszen egy hálózat láncszemei vagyunk. Talán közelebb kellene egymáshoz húzódnunk, és le kellene kapcsolódni a „fonalról”, amire eddig bíztuk az összeköttetést, mert ezt a „fonalat” most már a mindenhol népszerűsített „pénzisten” rágja, hogy mi egyenként belehulljunk a semmibe. Össze kellene kapaszkodnunk, elérni egymás vállát, olyan közel menni a másikhoz, mert ha belehullunk a világűr vákuumába… lehetünk ugyan individuum … sikeres és gazdag vállalkozó… híres alkotóművész… vagy bármi, amire vágytunk… csak egyek nem lehetünk: boldogok. Nem lesznek másoktól érkező panaszok, de nem lesz öröm se, hiszen senki nem él ott, aki velünk örül és mások örömét se élvezhetjük.

Húzzunk szét? Zuhanjunk mélyebbre? Azt sugallja a rendszer, amit kiépítettek most nekünk, hogy nincs szükség senkire, te vagy a fontos, neked kell érvényesülni, élni, gazdagodni, és boldognak lenni! A többiek nem is érdemlik meg. Nem halljuk meg bensőnk suttogását, hogy mindaz, amit ránk kényszerítettek Isteni küldetésünk és feladatunk ellen való.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.