Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AMIKOR Ő, MEGSZÜLETETT...

2008.10.01

Október 1. szerda

Kép

Kép

 

Már tizenhárom éve nem alszom szeptember 29.-én és 30.-án éjszaka.

Tizenhárom évvel ezelőtt, szeptember 29-én sírtam. Azt hittem itt a vég, hogy elveszítem harmadik gyermekem, aki pedig még meg sem érkezett erre a világra.

A mentő nem egészen egy óra alatt ért velünk Budapestre, már amennyire képes voltam akkor az időt érzékelni…! Utána persze két nap és két éjszaka az egyetlen szembetársam egy falióra volt, melyen még éjszaka is, harmincpercenként regisztráltam az idő múlását.

Két éjszaka… Félóra meditáció… Mennyi is az idő? Félóra szendergés… Eltelt félóra. Jelezz! Jól vagy? Kicsikém jelezz nekem! Erősödj! Készülj! Tudod, hamarosan meg kell születned! Kérlek, ne add fel! Ugye velem leszel? Jelezz! Áruld el kérlek, hogy fiú vagy lány leszel! Jó. Mindegy.  Csak légy erős, mint a lányok! Azt mondják a lányok nagyobb túlélők…

Így és hasonló módon telt az éjszaka. Egy...  és kettő.

Beszélgettünk.

Végig beszéltem hozzá. Hozzá, az akkor még csak harminc hetes magzatomhoz. És így érkeztünk el az október elsejéhez, amikor is az orvosok úgy döntöttek: szülni kell!

A péntek óta csöpögő infúzióba valamilyen szülést indító szert fecskendeztek. Már jön is! Neemmm!

Nem akarok szülni! Császármetszést kérek! Kicsi. Törékeny. Faros! Ő se akar jönni így! Még nem készült föl erre!

Mit sem számítottak szavaim.

Jó! Akkor nem tárgyalunk.

Beszélek a kicsikémmel.

Tizenegy óra. Vizsgálat. Nincs változás. Mi a fene ez? Nem értenek semmit. Ilyet még nem láttak. Kíméletlen, erős fájásokat jelez a gép. Valamelyik kitalálta, hogy számomra kicsi volt az adag, ezért kell adni egy másokat.

Neemmm!

Értsék már meg, hogy  n e m  a k a r o k szülni! Eltörik mindene! Csak egy kicsike gond és nem kap oxigént!

Nem értik. Vagy nem akarják. Szerintük szülni kell.

Nem. Nem és nem. Mi nem szülünk. Összetartunk mi ketten. Szüljenek ők!

Rettegve figyelem a nem kívánt folyadékot, ahogy rendíthetetlenül csöpög, és a csövön át, a karomba fut. Némán sikoltozok! Ezerszer. Nem. Egyáltalán nem érdekel, hogy nagyon fáj. A fájás nem létezik. Nincs.

Tamás ott ül, és azt mondja a nővér szerint óriásiak a fájások. A mérő készülék irdatlan fájásokat jelez. Köpi ki magából a papírt, és rajta a jelek vége már nem fér a lapra.

Nem figyelek Tamásra. A kicsikém szívhangját hallhatom már második napja.

Mi nem akarunk szülni.

Tamás hazamegy. Majd jön délután megint. Semmi nem érdekel. Minden összeomlott. Az egész életem. Nem akarok létezni, ha a kicsikémnek bármi baja esik!

Azt hittem nem jó és nem szép az életem.

Most már látom, hogy mennyire jó és szép volt! Vakságban szenvedtem.

Most már tudom!

Az Égi Hatalmak megmutatták…

Hová lett a szívhangod kicsim?

Istenem!

Megmozgatom a hasamon az érzékelőt. Fellélegzek: itt van. Ver tovább az a drága kis szív. Jó. De az orvos figyel. Ott áll az ablaknál, és felém néz.

Megint eltűnt. Kicsikém! Ne add fel! Rossz a készülék? Ismét itt a szívhang.

Az orvos már ott áll és kihúzza az infúziót. Elmegy, de visszaszól: Császározunk. Visszajön egy óriásfecskendővel. Leül az ágyamra, kinyitja a kanült, és lassan beadagolja a fecskendő tartalmát.

Álmodom? Minden olyan, mintha nem is a valóság lenne. Mindenki nyüzsög, a neonok elfutnak a fejem felett.

Összekoccannak a fogaim. Így még életemben nem fáztam. Minden sejtem külön remeg. Így még életemben nem féltem.

Kicsikém! Maradj velem!

Kérem! Vigyázzanak rá!

Ennyi.

Később megtudom, hogy pontban a déli harangszó idején, öt perces ballonos lélegeztetés után az én csodálatosan szép, különleges kisfiam először szívta be önállóan és éltető oxigént, 1995. október 1-én.

 

Tizenhárom éve nem alszom rendesen szeptember 29.-én és 30.-án éjszaka. Annak a két éjszakának az emléke mindörökre bevésődött biológiai naptáramba, mint egy jelentős időpont, amire biológiai óránk felébreszt, ha indulni kell.

Akkor, együtt, és később, két hónap elteltével, amikor Csák Csaba Tamás hazajöhetett, a családdal is, egy egészen más, egy egészen új életet kezdtünk. A régi életünk magunk mögött hagytuk.

Ma már tudjuk, hogy nélküle a világ sivár, kopár és fénytelen volt.

De most…!

Most már csodás!

 

Gyönyörűséges, Bájos Napsugaram!

Kívánok Neked, tizenharmadik születésnapod alkalmából is  kacagós, csodaszép,   hosszú életet!

Szívem minden szeretetével:

a Te boldog és büszke édesanyád.

 

Itt már egy hónapos vagy!

 

Kép

Itt pedig három hónapos.

 

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.