Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bénultságot hoznak a napok

2009.04.29

Április 29. szerda

 

Talán jobb volna kivonulni a közösségi életből. Talán jobb volna semmit nem cselekedni, soha többé, csak a családdal foglalkozni… Hazugság vesz körül, beborít, mint az éjszaka…

Szétestem… Mindent elöntött a káosz… Csak bolyongok lelkemben, és nem találom a középpontom. Keringek egy valaha életerős, tettre kész lélek körül… Hány lelke van a magyar embernek? Mert most, valaki meghalt bennem. Vagy csak elájult? De nem mozdul…  és ez, szörnyen fáj!

Azt még értem, hogy a Ji-King azt javasolta ne tegyek semmit, csak őrizzem magam… értettem, nem erőltetem ezt a közösségépítést… de hogy a „Jövő nagykövetei” nincsenek meg… az már kétségbeejtő! Salgótarján egy elveszett város? Nincsenek tanárok, akik megszólítják a fiatalokat: Figyeljetek srácok! Itt ez a nagyszerű lehetőség. Menjetek, beszélgessetek és írjatok!  Nincsenek kreatív fiatalok? Egyik se akar üzenni a jövő számára? Nincs mondanivaló?

Mondja valaki, könyörgöm, bizonyítsa, hogy tévedek!

Ha fáj, akkor sírni kell. Nem kell szégyenkezni. A könnyek nem a gyengeség-, csak a pillanatnyi tehetetlenség jelei, melyek megkeményíthetik majdan az akaratot. Ha fáj, akkor sírni kell, vagy talán inkább egy jó nagyot odavágni?

Jézus azt mondta: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.” Mégis felborogatta a kufárok asztalait, és dühös volt és magáról megfeledkezve kiabált. Még ez a szent életű, végtelenül türelmes ember is kijött a béketűrésből, amikor az ember elfajulásával találta szembe magát. És mi tőle is békésebbek vagyunk? Vagy ez már a megbocsájthatatlan közöny? KÖZÖNY. Micsoda szó! Érdes. Még a torkot is, mint a smirgli, szaggatja végig. Az egyik legnagyobb vétek.

 

Időnként egy jól irányított, és jókor adott pofon többet ér minden vigasztaló szótól. Lelkünk hallhatatlan, de egyetlen e világban megszerzett tárgyat sem tud magával vinni. Aki vagyonokat halmoz föl, az itt, és most, szemet, s hangot rebegtetve azt mondja: fájni fog. Ami miatt teszi, az csak egy nyomorult szerződés. Egy hamis, álnok paktum, aminek százszorosát rabolták már el tőlünk! Mire várunk még? Nem merjük kimondani: Nincs tovább! Ennyi volt! Nem adunk többet!

Csak annak fáj a haza nyomora, aki azt szereti.

Sokak szerint a fájdalom érleli, erősíti a lelket. Komollyá tesz. Tanulunk. Mi értelme is lenne e létben eltöltött időnek, ha csak a szokásos gondokkal küzdenénk? Ha olyan gondjaink lennének, mint hogy megtaláljuk a módját annak, hogyan lehetne még szebb, még kényelmesebb még egészségesebb ezen a bolygón az élet? Vagy, hogy hogyan szerezhetnénk még több örömöt egymásnak mi emberek? Esetleg hogyan tudnánk beszélgetni az itt élő más élőlényekkel?

Helyette azt harsogja a tévé és a rádió, hogy: fájni fog!  Csakhogy én ezt hallom már lassan ötven éve. És nincs hová menekülni.

Nem álmodom. Nem merek. Álmaimban kísértenek halottaink, hőseink és világot régen tanító őseink szellemei.

Kísért a múlt, amitől nem lettünk se jobbak, se okosabbak, mert elfeledtük, mert elfeledtették és elferdítették. Múltunkat nem ismerjük, nem is akarjuk, inkább hisszük, amit mondanak, nem kutatunk, így hát – mivel restek vagyunk -, bölcsek se lettünk.

Egy biztos. A hazugság soha nem gyógyított, és soha nem tett még egyetlen nemzetet se naggyá, se jobbá.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.