Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csend(élet)sorok

2008.05.28

Május 28. szerda

Csend(élet)sorok

 

Enikő iskolába ment, zárva az ajtót mögötte, nevén nevezve köszöntöm ritkán látott szembeszomszédasszonyom. De nem néz rám, utána is csak a szája mozgásából érzem: talán köszönt. Lehet a füle. Vagy az enyém? Talán beteg, álmos vagy fáradt? Megfáradt. Túl leszünk ezen is, mint sok más apró jelezésen.

 

Nem sokkal később mi is indulunk és akkor ér le a negyedikről „Emma”.  Ő köszön, de rohan tovább.

Egy buszhoz megyünk...!

De jó is volna egyszer-egyszer megállni, vagy sétálva beszélgetni valakivel! Úgy tűnik, ezt csak én vágyom. Nincs mit egymásnak mondanunk.

 

Veszettül tűz a nap, pedig korai még. Szikrázó kék az ég, szinte már bántó. Sehol egyetlen árva felhő. A horizonton szmogköd fehérlik, szürkülik. Csaba még az árnyékban, tőlem öt méterre guggol. Egy fűszálat szed darabjaira, míg én az egyoldalúra levágott szomorúfűzzel „beszélgetek”.  Levágták, mert zavarta a panelházi kilátást, és mert éjszaka „susogott”. A társa – mert párban voltak – az egyoldalú nyesés eredményeként, tavaly ősszel egy vihar kicsavart áldozata lett.

Ő még itt áll, szomorúbb, mint valaha, és új hajtásaival kitartóan  próbálja ellensúlyozni az emberi egyoldalúságot. A természet túlélni próbál.

 

Tőlem tisztes távolban buszra várók vidám csoportjai diskurálnak üres témákat, "közel" az éltető naphoz, amely mára – szintén az emberi egyoldalúságnak köszönhetően -, bőrroncsoló UV sugarakat lövell felénk. Soha nem voltam napimádó, de ma már tízpercet is veszélyes a napon töltenem. Az emberek, akik ott beszélgetnek és csodálkoznak, hogy én mindig elvonulok, nem tudják: szerencse fiai.

 

Élvezem azt, amim van, ami megadatott. A kisfiam él, és füvet szed. Hűsítő szellő ébred...  és meglegyez... Édes gyönyörűség...! Köszönöm!

Jön a busz, menni kell.

Szia szomorúfűz! Szia te csodás túlélő! Majd jövök!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.