Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elég volt!

2009.03.09

Március 9. hétfő

Mikor lesz végre vége a hazugságnak? Az Igazságot védő és képviselő Kárpát-medence országában a hazugok vertek tanyát. Gyökeret nem ereszthetnek, nem lenne nyugtuk és maradásuk, de amíg itt tanyáznak hazugságot, hazugságra halmoznak. Mérgezik a népek szívét, és háborúságot próbálnak szítani.

Elég volt!

Ez már sok!

Mikor veszitek már észre, hogy porrá akarják zúzni lelkünk?

Az álnok hazugok által kicsire zsugorított országunkban olyan elitet melengettünk és hizlaltunk keblünkön, amelyik nem hű a népéhez, nem hű történelmi hagyományaihoz, szakrális hitét tűzbe vetette, és az egész világot saját népe ellen fordítja.

Elég volt!

Most már Istent hívom, és a Fényküldötteket! Adjanak erőt a harchoz! Eddig védtük az Igazságot, tűrtük a megszállókat, az igát, mert hittük, hogy eljő a nap, amikor kiderül, ez a földi lét, csak átmenet.  Hitünk ma is töretlen, de létünk, becsületünk veszélyben, és mára veszélybe került a Föld Szíve! Eluralta hol apró, óvatos léptekkel, hol meg letarolta ezt a vidéket az „iszonyat”. Belopakodtak a magyar törvényhozásba, kik lábbal tiporják saját népüket.  Hazudtak, aljasul megcsaltak, s most sárral dobálják önbizalmunkat.

Elég volt!

E nép, soha nem volt előítéletes, soha nem volt rasszista és soha nem akart háborút! Minden aljas rágalom! A tettesek egymással szövetkezve mindent „rákentek” e népre és tudják jól, hogy igazságtalanok.

Rombolják Szent Emlékhelyeinket, mert maga a meggazdagodott elit az, aki nem áll ki népe mellett!

Le a hazugsággal!

Az Élő Égi Igazságot védjük, mióta csak Isten e bolygóra küldött minket, látva a gyalázatot, és megbízott minket azzal, hogy álljunk ki a tiszta, becsületes élet mellett.

Isten! Most rajtad a sor!

Védelmezd meg népedet!

A pimasz haza- és szeretetárulóknak hada elszabadult. Fékevesztett, és megvadult.

Isten!

Tégy egy mozdulatot és védd meg a békét őrizni akaró népedet!

Vezetőink elhagytak minket. Nem tettek semmit, hogy a hazánkban, kisebbségben élő népek boldogulhassanak, és most csatlósaival minket vádolnak, hogy bántjuk e népeket.

Isten!

A Szent Korona által vedd el a hazugok bátorságát, és tégy igazságot!

Add meg a népednek a Boldogságot, az Igaz Szeretetet!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.