Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ez a kór rosszabb!

2009.05.10

MÁJUS 10. VASÁRNAP

 

Ezernyi gondolatfoszlány. Száguldoznak, cikáznak, mint rakoncátlan szikrák a lángok fölött. Segélykérő fény-morze jelek, melyek sehogy sem állnak össze érthető mondattá.

Ez vagyok. Lassan már két hete. Bezárultam, mint tulipán a viharban.

Mintha valami álnok kémiai anyag blokkolná az ingerület-átvitelt. Mintha a feltett lemez folyton ugyanazt játszaná.

Cselekszem, mint a beprogramozott gép, a feltett kérdésekre válaszolok, de a gondolatok… ahogy születnek, vissza is hullnak agyam sejtjei közé. Elmerülnek, hogy utána új jelmezt öltve ismét repülni próbáljanak.

Szétszaggatott álmok… porrátört vágyak… pusztulásra ítélt tervek zuhannak számtalanszor vissza hermetikusan lezárt kupolám boltozatáról. A tébolyult világ kényszerített építeni ezt… mert nem és nem (!) akarok rohanni a „modernitás” őrületével. Inkább a burok, mint a mérgező „erő”, melyet a levegőbe eresztettek, és most, aki beszívta, az az érzéketlenséget szolgálja. Akinek nincs burkolata, az a halálos ítéletét nevetve fogadja, mert rózsacsokornak látja, a megnyomorító intézkedéseket meg végtelen csillagos égboltnak.

El vagyok zárva. Még nem tudom, hogyan hatolhatok át saját magam építette falamon! Még nem jutottam túl az első döbbeneten. De hiányzanak a többiek hangjai, a közösségi hangok, mert csak ők, és csak mi, közösen tudjuk felemelni, megsegíteni, megváltoztatni…

Melyik a jó? És melyik az álnok? Az éltető magot, hogyan tudom megkülönböztetni a halálos méregtől…?

Mintha mindenki megőrült volna. Nem! Nem kell, hagyjatok, nem akarom!

Az egész ország egy halom elégedetlenség. Az egész város egy szerencsétlenség! Az egész lakótelep kórosan ferde, az egész házunk megfertőzött lelkek gyülekezete.

Istenem! Dobj egy mentőkötelet!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.