Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Félelmek.

2008.02.03

Február 03. vasárnap

 

Szeretnék majd írni a honlapon a félelemről és az agresszióról. Azért erről legelőször, mert életünket át- és átjárja a félelem. A félelem, legyen az kicsi vagy nagy, annak a jele, hogy  gyengének, kicsinek, vagy kevésnek érezzük magunkat valamilyen cselekedet véghezviteléhez. Még azelőtt, hogy mélyebben „beásnék” a téma mélyére, szembe kell néznem, saját félelmeimmel. Mostanában például csak halogatom begépelni a tervezett egyesület alapszabály -tervezetét. Félek.

 

De miért fél vajon az ember, egy ártalmatlan alapszabálytól?

 

Igen, csak akkor fél az ember, ha elképzeli, hogy cselekedete milyen reakciót vált ki más emberekből. Sokan helyteleníteni fogják. Sokan, sokféle módon. Lesznek, akik leértékelik, míg mások támadásnak vélik majd.

 

Néha átok az életemben ez a beleélő képesség! Elképzelem magam kritikusom helyébe, aki valószínűleg, jóval több tudásanyaggal rendelkezik, mint én, a gyakorlati tapasztalatokról nem is beszélve. Azonnal az a gondolat születik meg bennem, hogy még nem elegendő a tudásom, tehát csak akkor kellene belevágni ebbe a dologba, ha még tanulok, sokat és még attól is többet.  Ekkor eszembe jut, középiskolai tanárom, aki az épületszerkezettant oktatta nekem, de egyébként szobrászművész volt, és egy napon idézett valakitől – lám, azt elfelejtettem kitől, és a pontos megfogalmazást is -, aminek az volt a lényege, hogy aki azt hiszi magáról, hogy sokat tud, az igazából keveset tud, mert nem látja, hogy mennyi mindent nem tud. És persze fordítva.

 

Vízióimban azonban megjelenek magam előtt, mint a rendszer vezető beosztású képviselője és máris zsigereimben érzem az ellenállásom. Az új dologgal szembeni gyanakvást és ellenszenvet, miközben féltem a munkám, beosztásom, megélhetésem.

 

És ezek a félelmek a sajátommá válnak, egyesülnek az eredeti félelmekkel. Fekete árnyakká válnak, arcnélküli vicsorgó rémekké, melyek rákapcsolódnak „energiaforrásaimra” és viszik a lelkesedéshez szükséges erőket. Az alapszabály meg újabb napot várt a füzetembe, hogy végre begépeljem és átadjam azoknak, aki majd végleges formába öntik.

 

Mintha segítene mindennek kialakulásában a zűrzavar, a káosz is, ami körülvesz. Kilépni vágyom ebből a katarzisra képtelen világból, ahol a helytelen úton járók nem képesek a megtisztulásra és bajt, bajra halmoznak. Rossz lépésre, újabb még rosszabb lépéssel próbálnak korrigálni.

 

Arról álmodom, hogy kimenten kicsi családom ebből a „kritikus hibák tömegétől zsúfolt világból”. Álmodom egy biztonságos, meleg otthonról, egy faházról, amely körül lélegzetelállítóan zöld a fű, fenyőfák védik a kíváncsi szemektől, mint valami testőrség. A távolban hófedte büszke hegycsúcsok, emitt a közelben kristálytiszta hegyi patak robog a völgy felé. Csönd van, béke és nyugalom. Ott, a barátságos hegyi tisztás faházában, a kandalló mellett, gyertyák fényénél mesélnénk  egymásnak, egy szép világról, ahol nem szégyen, ha telve vagy energiával, az igazságot ki kell mondani, és rá lehet csapni az asztalra is, ha őszintén hiszed, hogy rossz az, amit a másik tett.

 

Ott feltöltekezhetnék energiákkal és bátorsággal, ott talán megtalálnám vagy felismerhetném önmagam. Ott talán rájönnék, hogy nem szégyen, ha nincs a fejemben egy egész sorozat lexikon, és nem rettegnék, hogy jövőterveim, valaki más – tőlem nagyobb „hatalommal” rendelkező -  terveit keresztezik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.