Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok a díjátadóról

2010.07.19

2010. július 19.

Tegnapelőtt zajlott le az Avana Egyesület által meghirdetett pályázatok eredményhirdetése és a díjátadó a budapesti Szíriusz Sci-fi Napok keretében. Meg is köszönöm a rendezőknek, hogy helyet adtak rendezvényünknek, hiszen ez a három napos program leginkább a számtalan játékról szólt, melyet a fiatalok manapság előszeretettel játszanak. A személyiséget minden játék érinti. Úgy is mondhatnám: formálja. Ha a játék vezetője – már ha van neki -, tisztában van felelősségével, akkor ez valóban formálás és nem torzításként jelenik meg a fiatal életében. Azért mondok fiatalt, mert a felnőtt, már kialakult személyiség képes úgy játszani, hogy az valóban csak egy szerep, melyet a játék idejére magára ölt, és képes távol tartani valódi személyiségétől a rászabott jellemet.

Persze nem csak játszani lehetett ezen a rendezvényen, voltak előadások is sokféle témában, egyesületek mutatkoztak be, vetélkedők zajlottak, jókedv is volt, nyársalás is és svédasztalos állófogadás is a pályázatokon nyerteseknek, és a zsűri tagjainak tiszteletére.

És éppen a díjátadás körül keringnek gondolataim 17.-e estéjéről.

Pusztay Sándorral, az Ufómagazin főszerkesztőjével, a díjátadó előtt sokat beszélgettünk, kiveséztük az ország helyzetét, főleg az oktatás katasztrofális állapotát. Főleg azért azt, mert engem ez csontig hatolóan érint, hiszen a családom életét tette tönkre a tény, hogy az autisták számára nincs a környéken megfelelő fejlesztő terápia. Nincsenek megfelelő számban képzett szakemberek, nincsen kidolgozott módszer, melyet a kellő módon felkészített pedagógus használni tudna. Nincsenek terápiás, fejlesztő szobák, eszközök, nincs adaptált tananyag, tehát hiányzik a környezet, ahol az autistákat a társadalmi integrációra kondicionálnák, és amit mindenki elfelejt, pedig ugyanolyan fontos, mint az autisták felkészítése: a társadalom felkészítése, a környezet tájékoztatása, a többség tanítása, nevelése az alkalmazkodásra, a toleranciára, az elfogadásra. Mert készíthetjük mi az autistákat úgy, hogy kitesszük a szívünk mellé a lelkünket is, ha a többségi társadalomnak halvány lila gőze sincs arról, hogy mi az autizmus, és azt hogyan a fenébe kell kezelni, elfogadni.

Persze beszélgettünk arról is, hogy mennyire nincs pénzük az embereknek, és sokan szinte már a túlélésre kell, hogy koncentráljanak, hiába a rend felé tett intézkedések, hiába mondják, hogy elszámoltatásokat terveznek, meg keresik a tetteseket, ha mindeközben az utolsó pillanatban leledzők, a vegetálók, a hajszálon egyensúlyozók már nem tudják tartani magukat. Drága az élet, egyre csak emelkednek az élelmiszer árak, pedig a fizetések nem emelkedtek, drága az energia és méregdrága az utazás. Sándor szinte előre megjósolta, ami azután be is következett: az Idegen világok pályázatok egyetlen díjazottja se jött el a díjkiosztóra.

Sándor ott állt a színházterem színpada előtt, lelkesen sorolta a díjazottakat, pályázataik erényeit, mi a közönség pedig lelkesen megtapsoltuk a jelenlétükkel sem a kiírókat, sem a zsűrit, sem a közönséget jelenlétükkel meg nem tisztelő nyerteseket. Ez még akkor is nagyon nehezen feldolgozható, ha fenti nehéz életkörülményeket figyelembe vesszük, és ha rossz szájízünknek anyagi magyarázatát adjuk, mert ha adjuk, akkor keserűségünk az egész társadalom ellen kezd fellángolni és az még rosszabb, mert kikezdi a lelkesedést. Azok lelkesedését, akik szintén nehéz körülmények között élnek, de önként és fizetség nélkül az alkotókért dolgoznak. Ez pedig azt eredményezheti, hogy letesszük a fegyvereket, melyekkel eddig harcoltunk a közöny, az anómia ellen.

A képregény rajzoló körökben jól ismert, elismert és neves grafikus, képregény rajzoló, és illusztrátor művész Fazekas Attila kapta meg Sándor után a szót. Ő is hiába sorolta a dicséretes után a harmadik, majd a második helyezettet, mert ők se jelentek meg a rendezvényen. Képregényeik a színházterem hátsó falát díszítették, azt hiszem, kicsit kajánul integettek a zsűri felé.

Aztán elérkeztünk az első helyezetthez, és akkor felállt egy fiatalember a közönség köréből és előre sietett. Mint később kiderült mivel szeretett hazánkban munkát nem kapott, ezért kénytelen volt Bécsbe menni családjától, hogy megélhessenek, de amikor megtudta, hogy díjazott lett, Budapestig vonatozott. Felesége pedig az Alföld déli részéről, hogy a fővárosban találkozzanak, és tanúi legyenek az örömteli eseménynek.

A díjátadó első pillanata volt, hogy az előzőekben már felsorolt 12 nyertes után végre egy helyet elfoglalt valaki, a díjazottaknak a közönséggel szembe kihelyezett székeken. Utána már sokkal jobban éreztük magunkat, mert amikor Fonyódi Tibor, Zsoldos Péter-díjas író sorolni kezdte a nyerteseket nem csak egy-egy képzeletbeli alkotót, hanem hús-vér embereket tapsolhattunk. Minden díjazott eljött.

Nem, mint elnöke az Avanának, hanem mint ember köszönöm, a díjazottaknak, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel!

Éppen zuhanyoztam és készülődtem a díjátadóra, nem voltam kint az előtérben, de az egyik zsűritag mesélte, hogy a döntőbe jutott 9 alkotó közül az egyik megjelent a rendezvényen. Az információnál már le volt adva, a névsor a nyertesekről, mert az ő belépőjegyüket Avana már kifizette. Amikor ez a döntős megtudta, hogy nem nyert díjat (nyert ugyan egy Új Galaxisban való megjelenést), sarkon fordult és haza ment. A neve nem fontos. A hozzáállás, a mentalitás a lényeg. A négy díjat nyert alkotón kívül van még öt olyan alkotó, akik megjelenési lehetőséget nyertek, nevük kikerült a honlapunkra. Itt lehettek volna. Írótársaik sikerének örülhettek volna. Kollégáiknak gratulálhattak volna, megnézhették volna, hogyan zajlik egy díjátadó. Ők se tették. A négytagú zsűri a rendezvényen hiába várta, hogy valaki keresse őket, hogy személyesen véleményt kaphassanak alkotásaikról. Mondom az adatokat: 85 novella érkezett az idei pályázatra 63 alkotótól. Hatvanhárom ember közül senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi a véleménye a zsűritagoknak írásukról, hogyan miként javíthatnának írástechnikájukon, hogyan kellene jobbá válni, hogy olvashatóbb, hogy jobb műveik születhessenek. Egyetlen képregény rajzoló ült le a díjátadó után a szakmai zsűrivel egy nyugodt sarokba, hogy tanácsot kérjen.

Mindezeket látva az ember akarva, akaratlanul elgondolkodik azon, hogy a szolidalítás, a kollektivitás, a közösségi szellem, eltűnőben van világunkból, és ez, fantasztikus novellák témája is lehet. Ha nem nyertem, akkor az egész úgy, ahogy van, nem érdekel, és tőlem aztán még a szomszéd tehene is megdögölhet! Ha nem én vagyok az „ász”, ha nem én vonulhatok ki a közönség szeme láttára, hogy átvegyem a díjat, akkor teszek az egészre. Ha ugyanis nem én vagyok ennek a „színdarabnak” a főszereplője, akkor a mellékszerepek se érdekelnek. Nem vállalom a néző szerepét se, és legjobb lenne, ha a színház is összedőlne, amelyik ezt a színdarabot műsorára tűzte.

Mert nem tudjuk már elviselni azt, ha a világ csak félszemmel figyel ránk…

Mi lesz mindennek a vége? Szerintem ezen még az se változtat majd, ha minden embernek lesz elegendő pénze, hogy elutazzon egy díjátadóra. Mert hiszen elutazott az egyik mindenképp, és az ajtóból mégis visszafordult, mert nem volt elég vonzó, hogy a másik embernek tapsoljon. Az alapvető hozzáállás hibás, a személyiség éretlen, mert ez szükséges ahhoz: „örömöm úgy gyarapodik, szaporodik, ha képes vagyok mások örömének is örülni”.

A lelki egészség hiányát jelzi az, ha az ember nem képes elfogadni önmaga tökéletlenségét, ha nem olyannak szereti önmagát, amilyen.

Nem vagyunk biztonságban. Sem anyagilag, sem lelkileg, érzelmileg, mert nem tudjuk elviselni a zavaró körülményeket, mert nem hisszük, hogy értékesek vagyunk akkor is, ha nem az első helyezettek lettünk egy versenyen, és nem tudjuk végig nézni, ha mások álma teljesült a miénk helyett…

És ezen még a lottó főnyeremény se segít, mert nem anyagi kérdés.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hantos.norbert@gmail.com

(Hantos Norbert, 2010.07.21 15:26)

Természetesen megértem, és nincs harag. Remélem, találkozunk a HungaroConon! ;)

bodiildiko@digikabel.hu

(Ildikó, 2010.07.20 17:23)

Norbert!
Természetesen nem akartam senkiről leszedni a "szentelt vizet". Meg is írtam a különféle lehetséges felmentéseket, és megértem azokat, akik nem tudtak eljönni. Sokkal összetettebbek ezek a dolgok, mint azt egyáltalán fel lehetne sorolni.
Viszont arra kérek minden alkotót, aki magára vette ezt a dolgot, hogy ne lásson benne vádiratot!
Egy kicsi megértést kérek, mert hát láthatóak az avana honlapon a fotók, néhány a díjátadóról... és hát bizony nagyon, de nagyon nehéz a szinte üres terem láttán lelkesen készülni a következő pályázat kiírására, és nehéz a távollévőkkel együtt örülni.
Reméljük, hogy hamarosan változik a helyzet és akkor az alkotók közül jóval többen örülhetnek együtt majd.

hantos.norbert@gmail.com

(Hantos Norbert, 2010.07.20 16:48)

OFF
Jah, hogy a "Cím" az e-mail cím... Pardon.

Preyer

(Hantos Norbert, 2010.07.20 16:32)

"A négy díjat nyert alkotón kívül van még öt olyan alkotó, akik megjelenési lehetőséget nyertek, nevük kikerült a honlapunkra. Itt lehettek volna. Írótársaik sikerének örülhettek volna. Kollégáiknak gratulálhattak volna, megnézhették volna, hogyan zajlik egy díjátadó. Ők se tették." - mint a 9 döntőbe kerültek egyike, szerettem volna ott lenni, ám külföldön tartózkodás miatt ez nem volt lehetséges. Kétlem, hogy mindenki azért hagyta ki, mert nem érdekelte.

bodiildiko@digikabel.hu

(Ildikó, 2010.07.19 21:13)

Kedves István! Sokan visszahúzódóak manapság. Talán ez a rohanó világ, talán az elgépesedés... Nem tudom. Lesz egy ezt boncolgató írásom is, ami még a díjátadó előtti hajnalon született, amikor is a tábortűz utolsó vendégei felvertek félálmomból. Sajnálom, hogy nem volt bátorságod véleményt kérni, mert megérte volna, és mert azért mi itt a háttérben dolgozunk. Katánk vette a fáradságot és kiválogatott a 9 döntőbe jutott novellán kívül még 22 írást, amit az Ú.G. ideiglenes szerkesztőségi tagjainak meg is küldött. Közte van a novellád. Igaz, a 7 tagból még csak egy küldte vissza a véleményét, de a "nagyon sok munkával megjelentethető" művek közé sorolta és nem a nem javasoltak közé.Tehát van remény. :-)
Ez azt jelenti, hogy ha abba a fázisba kerül az ügy, akkor megküldjük javaslatainkat az átírásra és Neked alkalmad lesz javítani. És javítunk addig, amíg jó nem lesz. Persze csak akkor, ha Te is akarod, ha elfogadod a véleményünk és hajlandó vagy a novellával még dolgozni.
Egyébként nagyon örülök, amiért írtál és azt írtad, amit, mert ez azt jelenti, hogy érted és érzed, hogy valójában engem mi bánt. És hogy sajnálod, hogy közönyösnek tűntél, az pedig számomra éppen azt mutatja, hogy egyáltalán nem vagy közömbös.
Még az is lehet, hogy együtt fogunk dolgozni a műveden, de ez a szerkesztő csapaton is múlik.
Írj addig is minden nap, hogy kondiba tartsd magad!
Szeretettel
Ildikó

adeptus19@gmail.com

(adeptus, 2010.07.19 19:51)

Kedves Ildikó!

Mint Preyer-pályázó, megszólítva érzem magam. Valóban nem mentem oda a zsűri jelen lévő tagjaihoz megbeszélni novellámat, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem tartom tiszteletben döntésüket. Számomra az is sokat jelentett, hogy B. Kósa Katalin megemlítette novellám alapproblémáját bevezetőjében. Sajnos szinte mindig visszahúzódó vagyok, ha új emberekkel találkozom - ilyen a természetem.

A novellát, miután értesültem róla, hogy nem jutott a második fordulóba, közzétettem az egyik ismert netes portálon, meg is kritizálták becsülettel. Ma már bizonyára jobban, de legalábbis kevesebb hibával tudnám megírni.

Fontosnak tartottam, hogy ott legyek a díjkiosztón, bár ha nem Budapesten dolgoznék, ez nem biztos, hogy így lenne.

Tényleg szomorú, hogy annyi díjazott távolmaradt, sajnálom, hogy én is közönyösnek tűntem.

Tisztelettel:

Mayer István alias adeptus