Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HungaroCon élményeim: a 0. nap

2008.07.29

Július 29. kedd

Mivel semmi sem tart örökké, a HungaroCon 2008. évi találkozója is véget ért. Pedig de szerettem volna előtte, szerdán, megállítani az időt! Megállítani, kicsit még javítgatni a szervezési hiányosságokon, kicsit még díszíteni a terveket.  Nagyon féltem, hogy valamit elfelejtettem, elrontottam. Kívántam még, hogy egy támogató lepjen meg minket még egy kis pénzzel, vagy ajándékkal, hogy az utóbbi tíz évben, Zsoldos Péter-díjban részesült íróknak tudjak valami maradandó, emlékezetes ajándékot adni, kívántam még jó időt, és szép emlékeket, vidámságot… és még sok mást, főleg valamiféle angyali, vagy Tündei segítséget. Leginkább arra koncentráltam, hogy milyen érzések lopakodnak közelembe, majd távoznak gyorsan. Sorra jöttek a sugallatok: nem jó… nem jó… főleg a vasárnap nem jó! Görcsöltem. Agyaltam. Piszkálni kezdtem Lacit, Enikőt és Tamást. Piszkáltam Avana tagjait. Szerintem akkor sokan úgy vélték: ez a nő teljesen megőrült. 

Akkor már minden beszélgetést, levelet úgy indítottam, hogy figyelmeztettem a szemben állót, a HungaroCon miatt már végbement bennem egy kémiai változás, amitől mások is (nem csak én – miért hagynák ki ebből másokat?) idegbajt kaphatnak, ha nem elég óvatosak.

Fohászok ezreit, könyörgések százait küldtem szét a világegyetembe, de minden hiába, mert az idő, csakazértsem állt meg. Mit sem törődött az én kínjaimmal, hogy időt kértem még, mert ez a találkozó a sci-fiseké, és mint olyan azért illik fantasztikusan jól sikerülnie.

És eljött…

Eljött a csütörtök, amikor sorra érkeztek a régi ismerősök, akikkel egy éve nem találkoztam, és akik már olyan otthonosan járják Salgótarján utcáit, mint az őshonos polgárok. Délelőtt még megfőztem a három napra is elegendő gulyást, hogy Attilának és a menyasszonyának ne legyen sok gondja Csaba mindennapos leves adagjának előteremtésével. De közben minden pillanatban lepergette elmém a H. Con eseményeit. Nem is voltam egészen toppon miatta. Mint egy rettentően szórakozott professzor, aki legújabb találmányán töpreng, és a külvilág dolgai, csak hosszas "böködés" után érintik meg. No persze professzori elméről esetemben, szó nincsen, ez csak egy eltúlzott hasonlat. (Elnézést a professzoroktól!)

Délután végre el is jutottunk a Művelődési Központba, hogy berendezzük a termeket, kiragasszuk a feliratokat, beszerezzünk az esti vacsorához egy-két hozzávalót. A bankba is be kellett még mennem. Eljött velem Béla. Jellemző, hogy amikor a pénztárhoz indultunk a biztonsági őr már kitette a bejárathoz a „Zárva” feliratú megállítótáblát.

A bank után rohantunk ajándékot választani a Zsoldos Péter-díj novellás győztesének, megrendelni a gravírozást. Utána futás haza. Piszkáltam egy rövid ideig Enikőt a vetítés miatt, majd Pocsai is megérkezett és elszállított (megszabadítva szerény személyemtől a lányom) Csabával együtt a kollégiumba.

Megérkezett Bea, a barátnője Zita, és az ő fia is. Szétvágtuk a szórólapokat, a másikat meg hajtogattuk, hogy legyen mit osztani a népeknek másnap. Átadtam Beának a netről letöltött írásos anyagokat Viszokayról, Csikászról, Kasztovszkyról, Nemeréről, akikről tudtuk, hogy nem lesznek jelen a vasárnapi programon, azzal, hogy keressen bennük épkézláb mondatokat, információkat, melyeket a hallgatóság elé lehet tárni. Három íróról semmit nem találtam, mondtam Beának, ezt akár el is mondhatjuk. Azt is mondtam, hogy aggódom a vasárnapi program miatt, de bízom benne, hogy addigra minden a helyére kerül. Bár...

Jót beszélgettem Szélesivel (ez minden esetben élmény! ), majd miután eleresztettem, boldogan  a szobájába vonult, lepakolni, mi meg Csabával a hátsó kert felé indultunk. (Reszkessetek rendezők! ) Addigra már ketten feküdtek a tábortűz helye mellett, és rendületlenül fújták a csak füstölögni hajlandó fakupacot. Kitartásuknak köszönhetően, és két sokoldalas szórólap elfogyasztása után, sikerült tüzet csiholniuk a nedves halomból. (Száz szerencséjükre! )

Hamarosan csörgött a telefonom. Macal hívott, hogy átlépték Salgótarján szent határát, most aztán mondjam meg, merre haladjanak. Mivel mindig bajom volt a bal és a jobb oldalaim meghatározásával, főként, ha gondolatban még szembe is kellett állnom magammal, hát igencsak féltem ettől a navigálási akciótól. Azonnal meg is történt az első baj, de annak csak fogalmi (zavar) okai voltak, no és a szürkület, amely Macalék látási viszonyait korlátozták. A nem tudom hány méteres TESCO feliratnak, a bal oldalukra kellett volna esni, de mire feltűntek az öles betűk, már a jobb oldalukon virított.  ... Hosszú szövegelés... A navigálás azzal ért véget, amikor azt mondtam:

-         Aki most, felé integet, az  vagyok én.

Macalt már nem tudtam megvárni, hogy a tábortűzhöz érjen (két erős férfiember segített kipakolni a makettjeit), és Pusztay Pistiékről is csak annyit tudtam, hogy szerencsésen megérkeztek. Egy hűtőtáskányi ajándék élelmiszer (melyet a betonfal felett adtak be az éhező társaságnak) érkezett tőlük azzal, hogy ez az életmentő doboz. Menni kellett, mert Csaba elunta a ki- és szétpakolható játékok nélküli közeget, és követelte, hogy menjünk haza, oda, ahol nincs ennyi hangos, és igen éhes ember.

A további részletekkel nem untatok senkit. Így ért véget számomra a HungaroCon nulla. napja. A "félsz" még megmaradt.

(Folytatás a "Naplóra" kattintva.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

onsai@irokor.hu

(bea, 2008.07.29 21:32)

Igen, várjuk a folytatást! (És bocs, hogy akkor csak fölmarkoltam az életrajzokat, és bele se néztem... aki béna, az béna. :P)

vastagz@gmail.com

(pippin, 2008.07.29 18:24)

Naggyon, de naggyon gyorsan kérjük a beszámoló további részleteit! :D