Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HungaroCon élményeim: a 3. nap

2008.08.04

Augusztus 4.  hétfő

Mármost aztán tényleg végére kellene érnem az „élménybeszámolóknak” hiszen a 2008. évi HungaroConnak nyolc napja lett vége.

A reggel némi izgalommal indult, mert sem a „Józsiba”, sem a Civil Házba nem tudtunk bejutni. Ott toporogtunk a ház előtt, idegesen szívtuk a cigarettát – már akik dohányoztak -, Bea és Pete Laci a téren felállított színpadra tett laptoppal egyeztették a műsor menetrendjét. Látszott rajtuk, hogy mindketten nagyon fáradtak. Bea a haját hátratúrva a színpadra könyökölt és próbálta a szemét nyitva tartani. Soha annyira mosolytalannak nem láttam még.  Laci viszont rendületlenül magyarázott. Mondtam nekik, hogy Enikő hozza a vetítendő anyagot és lesz idejük még átnézni a kezdés előtt. Igen, Enikőm, az örök elégedetlen, aki bármit is alkot (Pl. az Ilyenek voltunk vetítése, amit a scifi. hu oldalán bárki megtekinthet, persze zenei aláfestés nélkül, pedig eredetileg azzal készült és mindenki bőgött, amikor 2006-ban a Medves Hotelban rendezett H. Conon levetítették.), mindennel elégedetlen és folyvást javítani akar rajta, valahányszor előszedi és megnézi. Aznap is úgy hagytam otthon, hogy neki ezen még javítani kell és nem tette fel a pendrájvra, hogy Beának levihessem.

Végre megérkezett Jácint, a Józsi ügyeletes portása és beengedett minket. A férfinép hordani kezdte a nehéz kerek asztalokat, Anikó elment kávét főzni. A takarítókkal terítőket kerítettünk, pakoltuk a székeket. Lassan átalakult a terem. Az asztalokra váza, kis tálka került. Eszembe jutott, hogy a kávészemek otthon maradtak. Egy gyors telefon Enikőnek, hogy ha jön, azt is hozza magával. Amikor elkészültünk kilenc óra lett.

Ki kell rakni a kávécsészéket. De hová? Oldalra? Jó. Később kiderült, jobb lett volna, ha a teremben máshová állítjuk, és a vendégek, maguk dönthették volna el, hogy akarnak, vagy sem, illetve mikor szeretnének kávét inni. Úgy nem kellett volna időnként körbe sétálnom, hogy kérdezzem, ki kér kávét.

Szabó Sanyi, blogjában meg is jegyezte a büféasztal hiányát. „… valami kis büféasztalt applikálni elérhető távolságba jó ötlet lenne...”

Sanyinak mindig nagyon jó ötletei vannak. Ez a vasárnapi program is az ő ötlete volt, mármint, hogy tegyük lehetővé a zsűrivel való találkozást a rendezvény idején.  Úgyhogy mégis csak nagyban hozzájárult ő is, hogy ez így legyen, pedig a blogjában ezt írta:

Végül pedig a díjértékelések következtek, amik miatt tavaly én is elég sokat rinyáltam, és hát nyilván nem az én másfél szép szememért alakult így, hogy lett ez is, de akkor is örülök neki.”

Már nagyon régóta mondom, hogy soroljátok a megvalósítható ötleteket, mert több ember több ötlet. A lehetőségeinkhez mérten, mindent megpróbálunk. Az Avana nem azért jött létre, hogy valami kitalált eszmét fényezzen, és a vezetői a dicsfénybe tündököljenek a tagok munkája által, hanem a sci-fisekért. Abban a pillanatban, amikor a sci-fi alkotók és rajongók az ügy mellé állnak és ötleteket dobnak be, mi igyekszünk azokat megvalósítani.

Köszönöm ezúttal is Szabó Sándornak ez a kiváló ötletet, amit még, ha kissé ügyetlenkedve is, de azért elég sikerrel meg tudtunk valósítani. (Sándor is megérdemelt volna egy Emléklapot. )

Nyilván nem tudjuk megvalósítani, pl., hogy meghívjuk Joanne K. Rowligot, de a megvalósíthatóság határain belül, igyekszünk.

Futás a virágoshoz. Kell a vázába virág és kell virág a ZsoldosPéter-díjat nyert íróknak, a zsűri tagjainak. Még elvonultam emléklapokat írni, mert Heim Attilával készíttettem olyan emléklapokat – végre, a sokévnyi rendezés után-, amely szövege így szólt:

„A 2008. évi HungaroCon megrendezésében nyújtott kiemelkedő segítségéért.”

A találkozó legvégén meg akartam köszönni a sok-sok segítséget azoknak a rendezőknek, akik három napon és három éjjelen keresztül folyamatosan helyt álltak és hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

Valljuk be derekasan, hiába a szervezés, hiába volna minden jóakarat, hiába vannak pontosan érkező előadók és vendégek, hiába a támogatás, ha amikor eljő a kezdés, és be kell indítani a programot, nincsenek mindenre elszánt rendezők, mert bizony ŐK, a rendezők, a lelke mindennek.

A Zsoldos Péter-díjat nyert írók kihívása előtt, Zs. Dávid segített nekünk emlékezni édesapjára, olyan rádiós riportban idézte fel elveit, írói sci-fi írói hivatását is, amit nekem nem volt szerencsém még soha hallani.

Utána, P. Laci engem hívott ki. A vetítővászon elé rakott székre nem voltam hajlandó kiülni, mert tudtam, G. Zoli pillanatokon belül kivetíti a projektorral az első képkockát, és akkor én menthetetlenül elvakulok néhány órára. Hogy ez a megmozdulásom volt-e az oka, hogy Laci egy kérdés megválaszolása után túladott rajtam, vagy csak ez az egy kérdése volt hozzám, azt máig elfelejtettem megkérdezni tőle.

Ja! Laci! Tényleg nem akartál tőlem mást is kérdezni?

Aztán jöttek sorra a díjazottak, már aki ott volt. És megmondom most nagyon őszintén, hogy számomra nagyon megtisztelő volt, hogy szinte minden díjazott elfogadta a meghívást, akit sikerült elérnünk.

Köszönet érte!

Felejthetetlen másfél órát töltöttünk így el. Komoly és kevésbé komoly, valamint indiszkrét kérdések hangzottak el, amire jó, hogy nem nekem kellett válaszolnom. Sokszor nem irigyeltem a színpad kínvallató székébe ültetett írókat. Jókat derültünk válaszaikon. Én sokszor a fejem fogtam Laci egy-egy kérdése után. De íróink állták a sarat. Csodálatos volt.

Mivel ez a program kicsit elhúzódott és tudtam, sokaknak indul hazafelé a busz és a vonat, ezért csak 15 perc szünetet adtam. Gondoltam, hogy ebédhez nagyon kevés, de azt szerettem volna, ha a zsűritagokkal való beszélgetésen minél több vendégünk jelen tud lenni.
 

És akkor már úgy rohant az idő, hogy azt vettem észre, Pete Laci a mellényét magára kanyarintja és egy gyors búcsú puszi után, elfut. Még annyit mond: Tíz perc és indul a vonatom.

Még C. Évával és Odóval együtt örültünk kicsit a díjazottaknak, még beszélgettünk...

Aztán vége lett. Olyan gyorsan és olyan váratlanul, mint amikor egy százhússzal száguldó autó, hirtelen fékez, és Te az orrodat, a szélvédőbe vered. Kábán és szédülten szétnéztem és már csak Beát, és Zitát láttam a kicsi nagyfiával, akit a velünk töltött három nap mintha bátrabbá változtatott volna, mintha a szemét is tovább volna képes másokon tartani, mint azt, csütörtökön este tette.

Rádöbbenhet bárki, aki akkor, ott volt velünk, három, vagy akár csak két napon át, hogy bizony jóval több Érdekes ember van, mint azt előtte akár egy nappal is gondoltuk.

Egy napon -  ha megérem-,  nagyon vén asszony leszek. Csak ülök talán – bár nem szeretném! -, a kényelmes karosszékemben tehetetlenül, és a fiatalok, meg a kevésbé azok is, majd azt fogja gondolni, hogy semmi volt az életem.

És lehet, nem tudok majd tiltakozni a kinyilvánított feltételezések ellen. Ezért az a legjobb, ha leírom, már most, hogy tiszta legyen előttetek:

Gyerekek! Örülnünk kell minden percnek, minden mosolynak, amit kapunk, és nem minduntalan azon sajnálkozni, hogy mi az, amit nem érhetünk el soha, vagy amit nem kaptunk meg. Most már tudom, a félszázhoz közel, hogy okom van a boldogságra, el kell mondanom nektek, hogy Örülök.

 

Örülök, hogy átélhetem minden évben, hogy veletek lehetek, mert ezt az ajándékot senki, és semmi vagyon nem pótolhatja!

 

Igen ez ajándék! Ti vagytok nekem a legszebb ajándék, a csodaszép gyermekeim után!

 

Ismerni Titeket nem mindenkinek adatik meg a Földön!  

 

Én nagyon boldog vagyok, hogy ismerhetlek titeket, akik a mások által kicsinek tartott dolgokat is nagyra becsülitek.

 

Sokszor bizony, az embernek látnia kell, ki az, aki csak mondja, hogy „segítségre” szorul, hogy igazából különbséget tudj tenni a valóban „segítségre” szoruló között. És én most nem másra gondolok, mint… rászorulni a barátságra, a szeretetre, a megértésre.

 

Hogy a mérleged jól mérjen, időnként BE kell vizsgáltatnod. Mérni kell rajta azt is, aminek nincs nagy „súlya”. Ez a három-négy nap alkalmat adott a „mérésre”.

Boldog vagyok, hogy a barátaimnak tudhatlak benneteket!

Köszönöm, hogy egy időben, egy bolygón élhetek veletek!

 

Szeretettel Ölellek Titeket!

 

ui. : És tegnap, a Zsoldos Péter-díjat is átadtam Budapesten, László Zoltánnak.

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

sheenard@sfportal.hu

(sheenard, 2008.08.06 11:18)

Soha, semmi nincs későn :)

csuporbela@gmail.com

(cOrpus, 2008.08.04 20:42)

...és Te is megérdemeltél volna egy hatalmas csokor virágot.
Későn jutott eszembe!