Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HungaroCon élményeim: az 1. nap

2008.07.30

Az 1 nap…

július 25. péntek:

Nem mondhatnám, hogy a nap első sugara, az éjszaka közepe vetett ki az ágyból. Aludtam talán három órát.

Mi lesz ebből a nőből estig?

Hajnali (vagy éjszaka?) kettőkor bekapcsoltam a gépet, megírtam a válaszleveleket. Begépeltem a rendezvény aznapi „forgatókönyvét”, kinyomtattam hat példányban, hogy minden rendezőnek adhassak egyet. (Hát persze, hogy Béla zsinórban hagyott el kettőt! Az elsőt azonnal, amint átadtam Neki.  Hé! Az nem szerepel a forgatókönyvben, hogy: „vidd Béla után a feladatlistáját!”  Majd emlékeztessetek, hogy ha legközelebb szervezünk ilyen bonyolult programot, akkor Bélának vennünk kell olyan nyakba akasztható kis szütyőt, amibe minden kérést, üzenetet bele lehet rakni. )

Nehéz szívvel vettem elő a füzetem. Hosszasan néztem az első kihajtott üres lapot. Ide kell írnom a megnyitó szövegét. Percekig csak néztem a semmibe. A világ, mintha nem is létezne, én se… HungaroCon sem lesz/van, csak álmodom.

Az Önkormányzattól még nem jeleztek vissza… majd biztos délelőtt! A megnyitó képviselő nevét majd kipontozom… eltökélt szándékom azonban, hogy ebben az évben nem fogok semmit felolvasni.

Anyát és apát fél kilencre hozta Csilla. Apa még most sem tud beszélni (csak nagyon keveset), nem minden tárgyat ismer, és nem mindenkire emlékszik. Ez már lassan két éve tart. 

Mivel Attila és Csilla is dolgozik, anya fog vigyázni apára és Csabára. Nehéz ügy! Reménykedem, anya meg biztat: nem lesz baj!

Enikő még nem készült el, így hátrahagyom őt, és megyek Csillával, aki a „Józsinál” kirak. (Így hívjuk mi salgótarjániak a Művelődési Központot.)

Épp a Civil Házban kávét teszek föl, amikor betoppan G. Zoli, hóna alatt valami gépezet. Csak a szemöldökével köszön. Lehet, hogy mondott is valamit, de én nem hallom. Ez a számomra „emeletes” ember, a nyugalom és a türelem földi megtestesítője, a hangját csak ritkán hallani. Ő lesz a technika kezelője, hozta a számítógépet, meg mindent, ami még kellhet. Tamással bevonulnak az előadóba, szerelni.

Kávé felrakva, rohanás ez előtérbe, be kellene rendezni a regisztrációs asztalt.  Bea V. Zoli és Macal a maketteket pakolják a vitrinbe – egy darabig-, majd eltűnnek, és kifestve kerülnek elő Zitával meg egy fekete bőrkabátos hapsival (???) mennek az utcára szórólapokat meg cukrot osztani. A portás szól a takarítóknak, hogy jöhetnek a terítők. M. Éva sírós arcot öltött: a helyi antikvárium vezetője meglovasította az egyik asztalát, nincs elég hely a könyveknek. A tulaj, a legártatlanabb arccal néz felénk átellenből, mire az egyik férfiú máris rohan az emeletre egy pót-asztalért. Terítő kerül - fehér – az asztalunkra, a helyi könyvárus irigyen néz: terítő nélkül marad az, aki ennyire gyors.

Anikó érkezik, kérdezem szóltak már az Önkormányzattól? Senki. Talán majd később. Nincs idő ezzel bíbelődni, érkezik az első vonat és vele az aznapi, első vendég. Amikor Enikő is megérkezik elrohanok egy kávéra, ami már csaknem kihűlt, telefonálok is, de a titkárság foglalt a magas hivatalban. Futok még egy kört, látom a tárgyalóban tele az asztal könyvekkel. Valakit elcsípek, hogy pakolja el, nem olyan sok idő és jönnek a Literátorosok, kell nekik a hely. A számítógép üzemkész, valami animációs filmet néznek a gyerekek.  Itt már minden „okés”!

Ki a házból, kell most egy bűzrúd. Telefonálok az üdítővel támogatónak, de nincs kedvem üzenetet hagyni. A téren három fáradt vándor egyértelműen a „Józsi” felé közelít. Kiderül, hogy aki C. Évával és R. Gabival érkezett, az nem más, mint Pete Laci. Nagyon örülök nekik, de rohannom kell tovább. Vajon mit gondol rólam mindenki? Csak fél füllel  hallom, a lányom,hogy beszél valakivel – megüti a fülem egy furcsa szó, mikor elrohanok mellette: „vándorüstökös”.  Kiről beszél ez a gyerek?

Már 11 óra és még nem szólt a szállító, még nincs hír az Önkormányzattól. Ismét telefonálok, mire jön az üzenet: nincs elegendő pénz a kártyámon. Kunyerálok egy telefonálási lehetőséget a Civil Házban. Sikerül elérnem a titkárságot. Nem, ők nem kaptak tőlem meghívót, az alpolgármester sem tud rólunk, egyébként is szabadságon van. Nem, nem kapták meg az ajánlott levelet, amit 15.-én adtam postára…

Hát ez, jól esett!  Csak a tizenhetedik HungaroCont szervezem. Az élmény egészen a lépcső tetejéig taglóz. Leültem,  magamba roskadtam… nem lesz ez így jó! Bizony nem! Kiszedem magam lelki válságom gödréből és elindulok feltölteni a telefonom… ja! és nehogy elfeledjem: a gravírozott ajándékért is el kell még mennem! Berakom az ajándék a könyvek mellé, érkeznek a vendégek. Újak és a tegnapi álmosak. Ölelés, puszi, mosolyok. Ez itt a köszönet.

Jött B. Feri! Boldogan ölelem… jó lenne, ha ez a pillanat örökké tartana! Ő érti a fél szavaim… Ő látja a gondolataim… Ha Ő, itt van, már nem lehet nagy bajom! Ő, erőt ad. Ő, mindig erőt ad, még ha a szív olyan bánatos is, hogy majd bele szakad. 

P. Dénes telefonál: Egy éve várom, hogy megint találkozhassak veletek, de tegnap összetörtem az autót… nem! Ne ijedj meg, nincs komoly bajom, csak az orvos azt tanácsolta, hogy néhány napig ne ugrándozzak. Eszembe jut Kasztovszky Béla. Már biztosan megműtötték. Jó volna tudni, hogy van!

Telefonál a szállító, segítség kellene neki, öt percen belül, a kollégiumba, mert ő nem cipekedhet. Ok. Két erős férfit lelasszózok, üdítőt kell behordani.

Csak nyugodtan. Csak megfelelő tempóban lélegezz! Nagy levegő, benn tart, kifúj. Jó. Szédülés csökken. Mehetek.

Ja! Hol a Tuan? Még nem találkoztunk. Csak nincs valami bajuk? Jaj, ne!

De ott jön Pusztay Sándor, félórával korábban. Ő tudja milyen az, ha egy szervező a körmét tövig lerágja. Még van időnk beszélgetni, majd nagyon gyorsan átöltözöm… még reménykedek néhány percig, hátha eljön az alpolgármester, a telefonom hatására… de nem történik csoda, ez már veszett ügy.

Mégis késleltetem a megnyitót tíz egész percig… soha nem lehet tudni… majd nekilendülök, úgy teszek, mint aki nagyon bátor, kiállok a közönség elé.

Sz. Sanyi nekem háttal valakinek nagyon sorol, Amikor észrevesz, gyorsan a helyére fut. Ezt imádom… ilyenkor olyan, mint egy csínyen kapott kisfiú a háromszoros Zsoldos-díjas író… tán éppen ez a titka, hogy olyan jól ír… a piszok…!

Kezemben a program. Egyedül vagyok… jó, hogy jobbomtól pár méterre ott áll Pusztay Sándor. Így nem annyira fájó ez a pódiumi magány. Elül a szöszözés is, mindenki rám figyel, a helyi tévések veszik a helyzetet… és akkor jön. Megint jön az a furcsa… állapot?… nem tudom mi ez? Még jó, hogy ritkán van, mert mindig megrémít!  Vannak dolgok, amiket nem akarok, mégis kimondok, mintha valaki a szellemvilágból súgna… ezt nem is írtam le!… ezt nem is akartam mondani! És mondom: szerettem volna azzal kezdeni, hogy köszöntöm az önkormányzat képviselőjét… "ajjaj!"… de fájó szívvel, ezt most nem tehetem meg! "Mentve a helyzet?" Talán. Pocsai a szemöldökét ráncolta… valami rosszat mondtam? Nem szabad? De ha egyszer fáj?

Sándor elkezdi az előadást, én közben ki-be rohangálok… ja, hogy rólam beszélt a lányom… „vándorüstökös”…? No de kicsim! Több tisztelet?

H. Robi levadász egyik pályámról, hogy meggyőzzön: nem lesz eső este. Nem kell étteremből vacsorát rendelni, mindenki nyársalni akar. Ezek az utolsó órák, meg kell venni a hozzávalókat. Pesszimizmusom legyőzi a férfinép erős hite, beadom a derekam… ott is hagynak, mint a cikázó villám, elrohannak vásárolni. Boldogok.

Nem tudom a látványt kellően kiélvezni, mert – Hála az Égieknek! – megpillantom a Tuan asztalát. Itt vannak! Jön Tibor. Valaki bemutatja. A mosolya lenyűgöz… és a szeme!… hát azt látni kell!

Sándor bezárja az előadást, mennek a makettesek, később robbantani kell, mert itt jön Antal József, viszi M. Tibort (nem kapta fel!) bemutatni a Tuan Kiadót.

Sándor elhagyja a nyüzsgő rendezvényt, azt mondja, még amikor elköszön, hogy jövőre ismét támogatja a HungaroCont.

Közeleg Béla, látom kissé feszült. Aggódik, pedig minek!? Ugyan Bélám! Fazekas Beáta egy angyal… csak őt kell bemutatni Atlantisz legendája előtt.

Futnom kell haza, Csabáért. Anyáékat már hazavitte Attila. A fiatalokat fel kell váltanom. Összepakolunk, jönnek Enikő barátnői, felkocsikázunk a kollégiumba, előtte még vetetek a lányokkal egy nőies italt… nem járja, hogy csak a fiúknak van sör! H. Robit azért megkínálom, mire kettőt fordulok már ott áll ismét: Egyél! Egész nap semmit nem ettél.
És a tálcán három szalonnazsírral megcsorgatott kenyér, egy sült kolbász társaságában. Ki fogja ezt megenni?

Számomra is elkezdődött a tábortűz.

Aznap még sírok egy sort. Örömömben, mert betoppant Szilvia  és K. Ildikó . Két éve nem láttam őket. Kell ettől több öröm egy napra?

Mit felejtettem ki?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.