Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ISTEN A SAJÁT KÉPÉRE TEREMTÉ AZ EMBERT

2012.07.26

Július 26.

 

Hajnali fél háromkor… már megint abban az órában keltem, amikor…

  Mindig itt kötök ki. 

 

  Lassan már egy órája, hogy ülök az íróasztalnál, előttem Enikő és Tomi fényképe…

Gondolataim ide-oda cikáznak. Csak nézek magam elé, valószínűleg üres tekintettel, mert lelkem csak próbálja megragadni a szétszórt elme játékát, de nem sikerül, mint ahogyan a szem se követheti bizton a villámok felvillanását.

A tragédia után csaknem 4 hónappal sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy most már úgy kell minden hajnalon agyamat beindítani, mintha mesét mondanék: volt egyszer egy lányom…

 

Szellemünk, a hozzáértők szerint, maga az élet lehelete.

Még egyetlen tudósnak sem sikerült megtalálnia. Ma már még az agykutató is azt állítja, hogy a „tudat” nem az agy függvénye.

Szellemem azt súgja: Ő/ŐK itt vannak.

Azzal vígasztal, hogy nemrég… éjszaka, amíg a testem regenerálódott egy új nap elviselésére, addig együtt voltam Velük. Bizonyításként hozza fel a majdnem egy órát, amit csaknem teljes tétlenségben, épkézláb gondolatok nélkül, éppen most emésztettem fel, és úgy tűnt csak néhány perc telt el.

Hát, igaz… szellemem mintha nem nagyon akarna visszakúszni azon a bizonyos ezüstszálon a testembe. Hiába mondja a józanész, hogy „dolgod van”. Igazából nem látom a lényegüket, azokat a létezést erősítő érzéseket, amik akkor voltak míg „volt egy lányom”. Mintha mindenről eltűnt volna az árcímke. Mint a boltban, amikor árat emelnek, akcióznak, vagy leltároznak. Mindenre új címkének kell kerülnie. Nehezen megy, mint egy nagy multi cég év végi lajstroma.

 

Szintén a hozzáértők mondják – azt olvasom -, hogy jelen életünkkel a túlvilági életünket is megalapozzuk, mint a jó gazda, aki ha kiváló magot vet, jól gondozza a felnövekvő növényt, akkor az aratáskor bőség lesz a jutalma. De az én agyam már megint belekotnyeleskedik, mert azt suttogja: Nem csak a gazda gondoskodásától függ a termés, hiszen ott vannak a levegő-, a föld-, a víz szennyezői is, ami mára az egész bolygóra kiterjedő veszély. Hiába hát a jóság, a gondoskodás, a serénység, a szorgalom, ha van a világnak egy rossz oldala, ami szlengesen és átvitt értelemben (ahogy autista Csabám nevezi a hasonlatokat): simán beleköp minden finom levesbe.

 

Azt mondják, hogy jó magot vet az, aki szereti rokonait, barátait, és az ismeretlen embereket is. Jó aratásra számíthat, ha életéből áldoz mindezekre, mert akkor odaát boldog elégedettségben fog létezni, mindazokkal, akikkel már most is találkozhat minden éjszaka, amikor is odaát tartózkodunk. Ha ez igaz, akkor miért fáj vajon, hogy életem elmúlt 22 évét ismeretlen alkotók megsegítésének szenteltem és mindeközben jó néhányan közülük alaposan belém is rúgtak? Miért fáj, hogy jó néhány ember más elfoglaltságot találva, szinte végérvényesen hátat fordított nekem?

Ja persze, persze! Odaátra nem visszük az agyunkat, ami feljegyezhetné szellemhazánkban történt beszélgetéseinket.

Lehet: ez a magyarázat.

 

A teozófia szerint „magot vethetünk” azzal is, ha az igazságot és a szépséget szolgáljuk, azt keressük. A művészetek művelését, sokak gyönyörködtetésére.

No, de hol van az igazság? Honnan származik a hazugság? Világunkban ugyanis minden az ellentétek egységéről szól. Ha nem lenne csúnyaság, hol kereshetnénk a szépséget? Nem lenne értelme a szónak. Ugyanígy van a fény és az árnyék is, a jó és a rossz viszonya is. Ha szolgálni akarjuk a jót, akkor meg kell keresnünk, mert ez a mi feladatunk. Ha meg keresni kell, akkor valaki elrejtette. Minden jó, szép, kívánatos ellentétét is meg kellett teremteni, hogy kereshetővé, választhatóvá vagy éppen hogy elvetendővé, megtagadhatóvá válhassanak, a kevéske választási… a szabad akaratunk szerint.

Minden jónak kikiáltott ellentétének kell, legyen képviselője, akik azokkal átellenben állnak, akik jobbá szeretnének válni.

Kik ők?

Ők is küldetést teljesítenek?

Szolgálják Isten akaratát?

Isten maga választotta ki őket, vagy ők maguk választották ebben az életükben a gonosz szerepét, akinek az a feladata, hogy próbára tegye leköltözött szellemünk?

Neki most kell minket szembesíteni önmagunkkal, elénk tárni a rossz dolgokat, a szenvedést?

 

Azt szokták mondani: Isten a saját képére teremtette az embert.

Akkor Isten jó és rossz elegye.

Hasonló gondolatokat írtam már a „Miértek nyomában” című monológban. Rég volt, és én még most is ugyanazon a helyen topogok, mint akkor, évekkel ezelőtt.

Akik ma, a rossz oldalon teljesítenek szolgálatot, és pl. vagyonokat halmoznak fel, miközben a fél világ éhen pusztul, vagy ugyanezen oknál fogva élhetetlenné teszik a bolygónkat, azok, ha Isten elé kerülnek levetkőzve minden – fogalmaink szerinti – anyagit, hátra hagyva minden felhalmozott vagyont, akkor dicséretben részesülnek?

Mi pedig, akik egy keresztbe szalma nem sok, annyit nem tettünk ellene, mert azt mondtuk: nem vagyunk rosszak, irigyek, agresszívak, hagy élje kedve szerint világát... Mi akkor nem kapunk fegyelmit, hogy eltétlenkedtük, elpazaroltuk az életünket?

 

Nehéz kérdések ezek. Annál is inkább, mert minden alternatívát nem ismerünk.

Én mindenesetre egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben, mivel egyre inkább úgy érzem a világban már túlságosan sok lélek választotta a rossz oldalt a pillanatnyi előnyökért, cserébe a most elérhető anyagi javakért, az emberek tisztelete, megértése, megsegítése, szeretete helyett.

 

Félelmetes azt hallani, hogy egy ember alkotta civilizációban azt mondják: nincs pénz, hogy meggyógyítsanak. Mindeközben a bankároknak, a tőzsdézőknek, a világ 2 %-nak a Föld fele a birtokában van, de ők inkább megtartja maguknak. Országokat, több milliárd ember szenvedését, halálát okozzák, de akkor se engednek egy jottányit sem. Vagyonért, hatalomért.

 

És ezért van az is, hogy a hatóságok félvállról vették/veszik Enikő és Tomi halálát. Ugyan! Ez csak két ember volt! Mit számít nekik? Ők nem a tűzoltóságon, nem a rendőrségen dolgoztak, ők csak zsenik voltak a számítógépes világban, csak öt szakmájuk volt, csak két nyelven beszéltek.

Lazaság, hozzánemértés, felületesség, nemtörődömség. Ezt tapasztalom.

Ez lenne az ő küldetésük?

Így egyszerűbb? Nem nyomozni, és azt mondani majd: véletlen baleset volt, tessék csak ebbe belenyugodni, hiszen akár így, akár úgy, de ők már nem támadnak fel?

Akkor most nekem keresni kell az igazságot, vagy sem?

Bármi is lesz...

akár keresem, akár belenyugszom, hogy egy esetleges gyilkos boldogan éli a világát és alkalomadtán majd ismét ölni fog… akkor is marad, hogy

az én küldetésem immáron, az őrülettel határos kínszenvedés.

 

 

Ó, de hiányzol Szépséges kicsi Lányom!!!!

 

 

fenykepezo-250.jpg

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.