Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kapcsolati hálók hálózata

2009.07.21

Július 21. kedd

 

Ülök a naplómmal a számítógép előtt, és nem mozdulok. Mereven bámulom a monitor besötétedett képernyőjét. Magányos vagyok – magányosabb így a sci-fi találkozó előtt, mint általában más napokon -, mint mindig ilyen kora hajnali órán.

Ezernyi gondolatszilánk villan fel bennem, már azt se tudom, mire figyeljek, hogyan írjak le mindent, hogy kicsit – csak egy icike-picikét! – könnyebb legyen elviselni!

A gyermekeim gondjain túl más problémák is vannak, és napok óta nem tudok aludni. Rengeteg apró részlet nincs még a helyén a HungaroCon rendezvénnyel kapcsolatban, és persze jönnek még rá nehezítések. Egy telefon, hogy mégsem tudja valaki hozni a kisplasztikát, meg a hajót, amit ígért… én meg csak sóhajtok, mert megtanultam már, hogy nem minden fellángolós telefont kell komolyan venni! Milyen jó, hogy nem vettem rá mérget! Most nagyobb lenne a pofon. „Majd legközelebb.” – mondja a hang tulajdonosa biztatón, és én megint csak egy reménytelen sóhajt eresztek szélnek: Igen. Ha lesz legközelebb!

Az emberek annyira bíznak az örök életben, hogy minduntalan elodáznak lehetőségeket, mert majd lesz másik. Van, amikor bejön és van, amikor nem. Az első esetben siker, a másodikban már csak egy újabb élet lehetősége marad. Ha marad.

Még három nap.

Mi jön még?

Hát persze. Valami biztosan jön, ami nehezíti az életet. Olyan nincs, hogy ne legyen! Kíváncsian várom, mi lesz az!

Tegnap jó magyarhoz illően, az Egyesület elnökeként – már nem sokáig, mert lemondtam -, magyar tulajdonú üzletbe tértem be. Gondoltam majd itt megvásároljuk az ajándékcsomagokat. A COOP egyik városközponti boltját választottam. Elmondtam, mit szeretnék, hogy kb. 20 darab csomagot kérnék, amely összértéke kb. 70e forint.  A boltvezető a várt felderülés helyett, elhűlt. És sorolta az érveket: nincs elég ember, nincs csomagoló anyag, nincs szalag, nincs kosár. Ja, hogy az nem fontos? Hogy jó a bonbon is az aljának? „Jaj! Nehogy már, nincs elég bonbonunk!” Ha megveszem a bonbont, üres lesz a polc! Rendelni kell! És minden egyes árút külön le kell húzni a gépen.

Egyre nagyobbakat néztem. Mindent bevetettek, hogy lebeszéljenek. Ki is bukott belőlem, ha már így biztattak, hogy bocs, de én csak egy magyar tulajdonú boltot akartam, de ha nem kellek, akkor elmegyek máshová. A hölgyike elfutott, intve, hogy várjak. Én azért sorba álltam a saját vásárolt kis árummal, mint a kivert kutya, aki bizony nem járt sikerrel. Már éppen sorra kerültem a pénztárnál, amikor jött a boltvezető és nagyon örült:

- Beprotezsáltam magát a piaci boltunkba. Tudja hol van? Annak a boltnak a vezetője szívesen elkészíti a csomagokat.

Illedelmesen megköszöntem, de azóta is elmém egy jól lezárt cellájában faltól-falig csapódik a gondolat:

„Kicsi hazánkban már ahhoz is PROTEKCIÓ kell, ha az ember fia és lánya el akarja költeni a pénzét.”

De hát mit panaszkodom?

Micsoda sci-fi novella, vagy regény ötlet ez!

Örülnöm kellene. Hétvégén úgy is sci-fi találkozót szervezek!

Ihletet kaptam egy olyan fantasztikus világ megalkotásához, ahol a kereskedők csak azt szolgálják ki, aki nekik szimpatikus, és külön netwörk háló (intra- és inter mobilitásra; lin- és granovetter kötésekre) szükséges a pénzek elköltéséhez!

Nem kell a vásárló.

Hát itt tartunk.

Szántsuk fel ezt a várost, só már úgyis van rajta elég!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.