Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lelket emelő kivételek

2008.01.24

Január 24. csütörtök

Tegnap nagyon kellemes élményben volt részem. Beszélgettem Csaba egyik tanárával, téma persze az iskola volt, hogy sok mostanában a megszorítás, és hogy ezek a „spórolások” bizony megviselik mind a pedagógust, mind a gyermeket. Akkor fakadt ki, hogy bizony felsőbb körök, már azt is megszabják, mennyi órát tarthat a tanár. Épp ebből kifolyólag említette neki az igazgató, hogy jövőre már nem taníthatja Csabát, mert sok az óraszáma. (Tudni kell, hogy Csaba többségi iskolában tanul heti 10 órában, magántanulói státuszban. Öt tanára van.)

A tanárnő arra kérte az igazgatót,  ne vegye el tőle Csabát:

-  Én akkor inkább ingyen  tanítom Csabit.

Mostanra megszokták, megtanulták egymást, most már nagyon jól tudnak együtt dolgozni. Már ismerik egymás jeleit, tudják, hogy mit szabad, és mit nem szabad mondani, tudják, hogyan kérdezzenek, már sokat beszélgetnek is. (Ami ugyebár nagy szó az autista esetében, aki vagy nem válaszol, ha kérdezik, vagy egy-egy szóval teszi, és ha ettől hosszabban kell válaszolni, akkor közli: „Nem kell megmondani.”)

Hogy az ember milyen kincsekkel van körülvéve, azt általában csak akkor szokta észrevenni, amikor elveszíti. Ez az „örök elégedetlenség”, meg a „csukott szem” következménye. Aki nagyon nyitott, az felfigyel rá, és bizony félti.

Mióta Csaba az életem része lett, megtanított arra, hogy észre vegyem ezeket a kincseket. A tanárnőről sejtettem, hogy ő is ilyen ritka kincs – mint ahogyan mindazok, akik  vállalták; tanítani fogják autista gyermekem -, és hálát is adtam az Égieknek, hogy ismerhetem, hogy ő is az életünk része lett.

Kedden panaszkodtam, hogy manapság mindent eluralt a pénz, hogy ingyen még a szél se szárít, és íme! Az élet megrázott:

Ne tégy általánosító kijelentéseket! Gondold csak végig!

Sok csodát  is láthatsz a Föld nevű bolygón, ha  kinyitod  bezárt lelked rácsait.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.