Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levelet kaptam

2008.10.26

Kedves!

Ne szomorodj el!

Valahogyan ki kell adnom, s vele irtanom magamból azt a sok fájdalmat! Ha a felgyülemlett keserűséget a környezetemre engedném… no akkor lenne csak nagy baj!

Így aztán időről-időre kiírom magamból. Mindig is ilyen voltam. A szélsőségek itt élnek velem. Ugyanúgy tudom csodálni a világot, ahogyan utálni a szemét cselekedeteket. Mérhetetlen nagyra értékelem az életem, miközben a másik oldalról is megnézve… és főként azt tekintve, hogy mi lehetett volna, ha… el az elveszett lehetőségeket.

Ezek az ellentétek ott vannak mindenkiben, és csak tőlünk függ, hogy melyiket éljük. Ha azt mondjuk: nincs, nem létezik, akkor becsapjuk magunkat. Besöpörjük életünk egyik felét a szőnyeg alá. Az ellentétek harmóniája ez. Így maradhatok egyensúlyban. Ha eltakarom, vagy eltagadom, akkor máshol bukkan elő és lehet nem lesz annyira szerencsés, hogy ilyen könnyen kioldódik. Mert ezzel, hogy „kiírtam”, láthatóvá, szinte kézzel foghatóvá tettem… vagy úgy is lehetne mondani: megengedtem magamnak, hogy gyönge lehessek, és kicsit sajnáltam, meg megsirattam magam… ki is oltottam a méregfogát.

Igen, kimerült vagyok. Fáradt a testem is. Fáradt volt néhány óráig a lelkem is. Most kezd – talán – helyrebillenni, mert gondolok magamra, mert elkezdtem törődni ezzel a porhüvellyel is, ami a lelkem lakása. Keresem a középpontom, és meditálgatok, hogy egy vagyok mindennel. Ez segít meglátni, hogy mindent, és mindenkit igazából tisztelek – még ha manapság, vagy esetenként igen aljasul is, viselkedik -, és szeretek is. Hiszen mindenki csak egy szerepet játszik, csak egy néha eltévedt, megtévesztett ember.

Amíg nem teszem valóban helyére a dolgokat önmagamban, addig lesznek ilyen éles kitörések is. Viszont nem tudom helyre tenni, ha nincs véleményem, ha nem beszélgetek senkivel, ha csak a szűk család gondjaival foglalkozom. Ugyanis mindaz, ami körbe vesz, mindannyiunk életére nagy hatással van. Ne gondoljunk többre csak a családi pótlék, vagy a gyes összegére! De láthatjuk azt is, hogy miféle üzletet csinál ma a társadalom a fogyatékos emberek foglalkoztatására kapott pénzekből! És máris felhúzom magam! 

Valaki minap azt mondta, Csaba mechanikusan számol. Azt hittem ezen már túl vagyunk.(nem mindegy, hogyan közelítek, milyen feltételezésekkel egy ember felé, lásd pigmalion effektus!) De most mintha visszafelé lépnénk. És nem mondom, nem szólok, mert senkit sem akarok megbántani. Sem tudásában, sem szakmaiságában. De bizony… hát hogyan is mondjam?!!!

Év elejétől egyre csak erősödik bennem, hogy mintha nem valódi lenne a követelmény, amit Csabával szemben támasztanak… olyan érzés ez, hogy nehéz megfogalmazni… Nagyon nem jó szavak ezek, de valami ilyesmi:

Mindegy, hogy mit, és meddig, hogyan és miért, csak legyünk túl rajta!

Csakhogy nekünk együtt, így, ahogy most élünk, csak ez az egy lehetőségünk van. Csaba és mi. És ha elszalasztjuk a lehetőségeket, akkor később már pótolhatatlanok. Ez olyan, mint amikor Csaba nem kapott kezdettől korai fejlesztést, pedig már 18 hónapos korában megillette volna a koraszülöttség okán, és mert látszódott, hogy mozgásban és egyébként is elmaradt kortársaitól. Akkor azzal lett elintézve, hogy majd behozza a többieket. És az 5 éves korban kezdett fejlesztés, mozgás terápia nélkül, már nem adott annyit, amennyit kaphatott volna. No most ez folytatódik.

Amikor nem követelem meg – "mert Te ettől többre vagy képes" -, akkor a gyerek pang, és veszít eredeti tehetségéből, vagyis nem teszünk mást csak „átlagosat” gyártunk, minden hátránya és előnye ellenére.

És valóban, nem figyeltem a testemre, ami most fellázadt és rémisztget. Sokáig nem voltak ilyen tünetek. „Csak” a torzulások, amik nem jártak fájdalommal. Gondolok itt a furcsa hízásra és a pigmentek elvesztésére. Most viszont bekeményített. Az elnyomott gondok, a ki nem mondott, és vele el nem ismert keserűségek, a felénk áradó szeretethiány (mert több a félelem és az undor, ami érkezik, mint a megértés), ezek megtették a hatásukat. Most ezen kell dolgoznunk. Neki és nekem. Nekünk.

Nehéz. És még a helyes "munkamódszerekre" se jöttem rá.

Egy biztos, nagyon kell kifelé is SZERETNÜNK. 

 

Szeretettel ölelünk Téged!

Ildikó

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.