Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megújulni kellene már!

2009.01.06

2009. január 06. kedd

A racionálisnak mondott világ, elfedi a tényt, hogy elménkben létezik egy archaikus (ősrégi) ember, akinek az életeleme a csoport volt. Ugyanígy létezik bennünk egy „mágikus” ember is, amelyik azt hiszi teljes hitével, hogy minden, ami e világban létezik, egymással összefügg, kapcsolatban áll. A mitikus ember is elnyomott napjainkban, aki azt hirdette, hogy az ellentétek egységet alkotnak, hogy isten és ember valójában egyek, egymást visszatükrözők, magába foglalók.

Ma mindezt tagadjuk, és szellemi-racionális gondolkodásunk elbizakodott világszemléletében terpeszkedünk. Pedig mostanság egyre inkább érezhető, hogy valami nincs rendben. Eltávolodtunk az ellentétpároktól, és félünk a haláltól, isten haragjától. Jól elkülönülten tárgyaljuk az anyagi, fizikai világot a pszichétől, az elmétől. Elvetjük az intuíciókat és csak az ésszerűre, a logikusra figyelünk.

Átalakítottuk, feltártuk az anyagot, megváltoztattuk a fizikai világot. Az időt legyőzni akarjuk, mérjük, és gépeinkkel, még nagyobb rohanásra ösztökéljük önmagunk. Felgyorsult a termelés, sebesen kommunikálunk, egyre nagyobb teljesítményeket várunk el sportolóinktól. Mindenhatóvá vált a mennyiség és a gyorsaság, aminek a mértékegysége a pénz lett, amely uralja az életünk minden területét, mintha az Istent erre cseréltük volna.

Ha hajlandók lennénk végre lassítani, és csak szemlélődni, felfoghatnánk az idő lényegét. Akkor már nem hasonlítgatnánk megtett távokhoz, mennyiségekhez, gazdasági egységekhez. A valóságot materialista alapon közelítjük meg, és elménkben elnyomjuk az intuíciókat, a mitológián átüzenő ősi embert. Létünknek azonban vannak rejtett dimenziói, melyekre tudatalattink visszavágyik.

Nem tesszük fel a kérdést: Hol van ennek a rohanásnak a vége? Hová vezet ez az út? Mit akarunk elérni ezzel valójában? Ha oda érünk, valóban biztosak lehetünk abban, hogy elértük, amit akartunk? Teljesek leszünk? Elégedettek?

Az elgépiesedés, ez a vesszőfutás, az uralma alá hajtotta az embert. Tudjuk, érezzük, és mégis azon igyekszünk, hogy még nagyobb teljesítménnyel végre legyőzzünk valamit, ami akadályozza, hogy elégedettek, harmonikusak és boldogok legyünk. Szorongunk, mert „szorít az idő” és futunk tovább, elfutva az életünk mellett.

Eszünkbe sem jut, hogy amit elveszítettünk, az az elmélyült gondolkodás, a meditáció, a természetre való ráhangolódás.

Szép új világunkban elhitetik velünk, hogy csak így lehet élni. Aki nem teszi, az lemarad és végérvényesen vesztessé válik. Elvetettük a mesterségeket, a valódi  verejtékes munkát, s vele az alkotás élményét, két kezünk tehetségét. Mi teremtettük azokat a tárgyakat, melyek azután dacolva a használattal, az öregedéssel hosszú ideig szolgálták kényelmünket. A modern gépies világ elszakított az alkotástól, elidegenített minket a természettől, megfosztott bennünket az alkotás valódi örömétől. Ellopta ez a folyamat a kultúránkat, mert elszakított bennünket készségeinktől, adottságainktól, ezek fejlesztésétől, és ma már aligha tudjuk a természetet nyugodtan, lassan, elmélyülten utánozni.

Hogy manapság mi számít? Hát a csupasz tények. Az anyagi mennyiségek, termelési mutatószámok, kamat mennyiség, számok és a pénz. Minden mást lekezelően félrelökünk, mert azok „csak” érzelmi értékkel bírhatnak.

A családba kapaszkodunk, a magánszférába, hátha ott még őrizhetjük az értékeket, de már azt is eluralták a gépek, a gyorsaság és a pénz. A nagycsaládokat szétbomlasztottuk, ami biztonságot. és az ősi csoporthoz tartozás élményét még megadta. Kicsi, embertelenül szűk, betonkuckókba szorítottuk az anyát, apát és gyerekét. Kivettük lába alól a földet, kiszakítottuk gyökerét és alávetettük a pénz, a profit, a mennyiségi termelés uralmának.

Tudati szféráink egyre inkább jeleznek, mi meg megrettenünk, mert azt állították nekünk, hogy ez, az őrültség jele. Pedig csak ősi ösztöneink jeleznek, pedig csak jeleket kapunk a kollektív tudattalan mezőből, hogy ideje megállni, és a természetes létállapothoz visszatérni.

Ebben a magunk által formált, tébolyult káoszban, egy hely van, amely megmenthet minket, és az, saját tudatalattink, és tudatunk összehangolása.

De hogyan védheti meg az embert saját belső pszichéje? Mitől lesz teljesebb az életünk, ha rászánjuk magunkat: tovább nem rohanunk?

Az „elme-anyag” a lét lényege. Az elme, a tudat képes arra, hogy megváltoztassa a fizikai világot. De hogy ez bekövetkezhessen, az embernek lassítania kell.

A cél ugyanis nem az általunk hamisan elképzelt hosszú út végén van, mert ugyanis az élet nem linearitásától alkotó, és teljes. Éppen ellenkezőleg. Az ember a születéstől a fizikai teste haláláig nem egy egyenes vonal mentén halad. Az élet cirkuláris, minden egyes megtett fordulatában benne rejlik a lényeg, amit át- és meg kell élnünk, mégpedig odafigyelve minden pillanatára. (Hogyan is képzeltük, hogy a világegyetemben, ahol minden pillanatban látható és tapasztalható a keringés, a változás, a megújulás, hogy pont a mi emberi életünk egyenes vonalú?)

Ha nem figyelünk, hanem inkább holmi hamis délibábot üldözve, egy álomszerű rohanásban nem meditálunk el életünkön, akkor csak és kizárólag mások megvalósítandó luxusáért tapossuk a malmot.

 

Lassítani kell. Nem a még több profit, a még nagyobb termelékenység, a magasabb teljesítmény kell, hogy célunk legyen, hanem önmagunk feltárása, elismerése annak, hogy az elme, az érzelmek fontosak, mi több, lényegiek.

Az ehhez vezető út az összefogáson át, a csoport (archaikus énünk) fontosságának elismerésén keresztül vezet ahhoz, hogy a visszatérhessünk a gyökerekhez, vele a csillagok csodálatához, a kozmikus emberi mivoltunk elismeréséhez. Hogy megláthassuk lelkünk, amely azt suttogja, hogy az ellentétek harmóniája fontos, a minőségi élet az értékes, és a mennyiség fokozása csak az „elégtelen értékek” világa.

Ez egy új ember, amely ember az eddigi fejlődésünkből alakult ki. Az új ember egyszerre figyel önmagára, embertársaira, a természetre és a világegyetemre, ezt tanította nekünk jelkésesen Krisztus.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.