Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nekem ezt hozta a Mikulás - a felismerést

2012.12.07

December 6.

 

Nekem ezt hozta a Mikulás…

 

Előre szólok: én egy érző emberi lény vagyok, aki kiderítetlen, megmagyarázhatatlan körülmények között veszítette el a lányát és az ő szerelmét, akit kimondatlanul is a fiammá fogadtam.

Én érzelmi alapon közelítem meg a dolgokat.

 

Tegnap Anett vigyázott Csabára (Köszönöm Anett!), amíg én, az egyik embertársammal – aki szintén ebben az időben él, ezen a létsíkon – beszélgettem a lányom és szerelme haláláról, vagyis hát haláluk körülményeiről.

Kiderült a meddő beszélgetésből, hogy:

Minden jól van úgy, ahogy van, és ahogy volt.

Az a törvény Ön szerint, hogy amikor a háztűzben meghal két ember, akkor azt balesetként kell elkönyvelni, össze kell csukni a legépelt anyagok aktáját, majd tovább kell lépni, azzal az édes tudattal, hogy megint javítottuk a statisztikát, amely arra hivatott, hogy megmutassuk mindenkinek e kormány idején még az emberellenes erőszakos bűncselekmények száma is csökkent. Persze ez így nem hangzott el, csak én dumálok itt fölöslegesen, én vonom le itt a következtetéseket a tegnapi ólomsúlyos felismeréseim után.

Pipa!

Egy rovás… örömóda, vállveregetés, lehet belőle majd kitüntetés, meg előléptetés.

Aki mást írt, annak meg fegyelmi jár.

Ó! Te szegény, megfegyelmezett ember! Veled érzek. Én, felmentelek. Gondolom ez számodra sovány vigasz, de ismeretlenül, gondolatban megrázom a kezed.

 

Kedves embertársam!

Ön kinevetett engem. Egyes szavai mást mondtak ugyan, mintha együtt érző lenne, bár a fejemhez vágta, hogy azon a reggelen nem mentem ki a víkendházhoz, AMIKOR AZT SE TUDTAM, hogy ÁLMODOM, VAGY AZ A VALÓSÁG, amikor világomat nem tudtam, szóval, hogy nem mentem ki ODA!!!! félholtan, ÜVÖLTENI.

 

És kérdezett! És megint kérdezett! És amikor sokadszor kérdezett, én már sírva mondtam, hogy önmagától kérdezzen.

 

És azt mondta még, elég furcsa hangnemben, hogy rosszul tudom, meg, cinikus mosollyal, hogy már megint az ufónál tartunk, (ÖN mindent tud rólam?) mert, hogy a képzeletem kissé elrugaszkodott.

 

Meg azt is mondta, hogy figyelték a facebookot és ott senki egy rossz szót se szólt a két fiatalra, mindenki szerette őket, nem voltak ellenségeik. Csak azt felejtette el, hogy mire figyelték (egyébként meg! hogy- hogy figyelték? Hűha! Ez se semmi!), addigra már régen balesetnek volt elkönyvelve az eset.

Meg arról is felvilágosított, hogy annak ellenére, hogy nem tudta senki (még a szakértő se), hogy mitől és hogyan lett az a tűz, annak ellenére belül keletkezett és nem volt szándékos.

Ha én ennyire okos lennék! Mert, hogy buta vagyok, hiszen a jogszabályokat se ismerem, ezt készséggel elismerem. Nem vagyok jogász, megfutamodtam annakidején, most meg, ahogy hallom, akárki nem is lehet majd jogász.

 

Ön, mint mondotta egy „jogkövető” ember.

Amikor pedig azt mondtam, hogy ha ez a jog, amellyel az életüket élők odakinn jórészt nem értenek egyet, maga pedig éppen olyan székben ül, hogy lehetősége van leírni, hogy azok miért nem jók… azt mondta: leírhatnám, de a kutyát nem érdekelné.

 

Aztán rájöttem, hogy tényleg figyelgetik a FB-ot, mert csak egy magánlevélben írtam egyik ismerősömnek egy kérdést (hogy kíváncsi vagyok), mire Ön erre érdekes módon válaszolni tudott.

Lehet ez véletlen?

Sokan mondanák: lehet.

Csakhogy én nem hiszek a véletlenekben.

És már megint az ufóknál tartok!

Megyek és konzultálok velük.

 ..............

 

A férfi, folyton folyvást azt kérdezte tőlem, hogy miért és ki ölhette volna meg a lányom és szerelmét. Én azt felelgettem, hogy ő tanulta ezt a hivatást (ha hivatásának tartja) és válaszoljon ő ezekre a kérdésekre. Persze voltak válaszaim, de a másodiknál elhallgattam, mert nem vagyok abba az állapotba, hogy képes legyek a hatalommal és eltökéltséggel – hogy szavaim kiforgatja - rendelkező emberrel vitába szállni.

Sebzett vagyok és ösztönös.

Anya vagyok.

Telve érzelmekkel, szeretettel és egy pótolhatatlan hiánnyal az életemben.

A balesetre sincs egyetlen szál bizonyíték sem, mégis feltételek nélkül elfogadták.

 

Miért?

Mert ez az egyszerűbb?

Mert ez az olcsóbb?

Mert ez nem csak költségkímélés, hanem statisztikát is javít?

 

Nem öltek tán még meg embert akár háromszáz forintért is, vagy, csak mert csúnyán nézett?

 

Ezeket a kérdéseket a nyomozóhatóságnak kellett volna feltennie és minden vonalat végig kellett volna járni, nem pedig azt megpróbálni velem elhitetni, hogy normális az, hogy ha meghal egy vagy több ember, akkor balesetként, vagy sorsszerűen kezeljük. Mindeközben azzal kérdésekkel érvelgetve, hogy „de hát ugyan már miért tette volna bárki ezt a gyalázatot?”

 

Akár az egyik, akár a másik oldalra vonatkoztatva:

 

Reménytelenül lángoló szerelem miatt, féltékenységből?

 

Haragból, mert kikosarazták? (Ezt felvetettem, és a válasz valami olyasmi volt, hogy figyelték a facebook-ot és senki egyetlen rossz szót se szólt a fiatalokra, mindenki sajnálta őket. No, de, azon a hajnalon, amikor az én drágáim meghaltak, és azonnal balesetként kezelték a tragédiát, ezzel még nem lehetett érvelni. )

 

Bosszúból, mert neki nem lehetett ilyen szerelemben része?

Haragból, mert úgy érezte hűtlenek és hamarosan el fognak költözni?

Kellett neki a munkahelyük?

Esetleg úgy érezte valamelyikkőjük miatt lett munkanélküli?

 

Félelemből, mert valamelyikük olyasmit tudott róla, amit szeretett volna eltitkolni? (Állítólag utána jártak, de egyébként ehhez semmi közöm  - volt a válasz. És senki semmi ilyesmiről nem tud. Hát igen. Semmi közöm ahhoz, hogy miért halt meg a lányom. Akkor sírtam el magam először. Nem tudok tovább élni, ha nem mondja meg valaki mindent tisztázva, hogy ott, és akkor, 1:15 és 3 óra között mi történt. Élő halott lettem, távolodnak az emberek, és akkor mondtam azt a férfinak, hogy nem tudok már bízni bennük, sőt! egyenesen félek tőlük.)

 

Haragból, mert őt nem hívták meg arra a születésnapi estére?

Irigységből, mert ők szépek, sikeresek és fiatalok?

Dühből, mert úgy érezte megsértették?

Haszonszerzésből? Akár pénzért, akár értéktárgyakról legyen is szó.

Elmebaj miatt, mert piromániás? (Ezt is felvetettem a beszélgetés alatt és azzal hárított ez az ember, hogy a piromániás azóta is gyújtogatott volna. De nem tette. Igen ám, de azon a reggelen ezzel még nem érvelhetett. )

 

Aztán itt van még egy… Felelőtlenségből, részegségben vaktában lövöldözött, vagy olyan vegyi anyaggal játszadozott, ami tüzet okozhat, ha bejut egy ház ablakán? (Kinevetett. És megint kérdezett, és kérdezett. Olyasmiket, amiket egy laikus nem tudhat. No de mivel lőttek? Mit lőttek? Hogyan? Miért? Én tudjam? Én vagyok a fegyver-, lőszer- vagy tűzszakértő? Lőhettek akár égő nyíllal is, ami megolvasztotta a műanyag ablakkeretet és kigyújtotta a ház belső berendezését. Lehetett a tűz okozója kétkomponensű anyag is, amelyik levegőre kerülve csak néhány óra elteltével gyullad meg. Ha én lettem volna a vezetője a vizsgálatnak, biztosan körbe jártam volna a környéket és kikérdeztem volna a tulajdonosokat, hogy kik voltak kint azon a hajnalon, és ha kint voltak, akkor mit láttak, mit hallottak. De bizony ez elmaradt. És nagyon, de nagyon nem szeretném, ha a nyomozati aktába utólag kerülnének olyan anyagok, amik eredetileg nem voltak benne. Sajnos a bizalmam annyira megrendült, hogy már ezt sem tartom kizártnak, csak, hogy bebizonyítsák, hogy nekik volt igazuk az előítéletükben, az előfeltételezésükben.)