Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sokasodnak a gondok...

2008.06.25

Június 25. szerda

 

Holnap vizsgázik Csaba, számítástechnikából, matematikából és történelemből. Nehéz nap lesz, ma sokat fogunk tanulni. Napirendet írok majd, tanulás-játék-tanulás váltakozásával, hogy Csabával is el tudjam fogadtatni. Különben úgy elkúszik a nap, hogy észre se vesszük.

Bizony nagyon fut az idő, mintha gyorsítóba rakták volna. Lehet, hogy van valahol egy időgyorsító gép, és minden évben kicsit állítanak rajta az emberiséget felügyelők? Most volt a tavaszi napforduló és már a nyárinál tartunk. Egy hónap és itt a HungaroCon. Egy hónap múlva találkozhatok a hazai sci-fisekkel, akik vagy írják, vagy rajzolják a sci-fit, vagy pedig eltökélt rajongói. Addig még sok munka van. El kell olvasni a pályázatra beérkezett novellákat, fel kell tölteni a netre a képregény pályázat anyagát, hogy a zsűri megtekinthesse, és a kiállítást is be kell rendezni majd. És … de inkább nem sorolom. Már 17 éve szervezem a rendezvényt. Kimondani is sok. Szinte hihetetlen! Biztos, hogy jól számoltam? 1992 – 2008. Nem tévedtem.  És még mindig attól félek, hogy a hozzánk látogatók majd nem fogják jól érezni magukat. Mindig félek. Ez nem új. De hogy soha el nem múlik, azt nem gondoltam volna!

De addig még itt a vizsga és, hogy Csabának a nyáron milyen programokat szervezzek, mert hát ő hiába lesz októberben 13 éves, bizony nem olyan könnyű gyermek, mint az átlagos, hogy megy a haverokkal focizni, meg kerékpározni, meg ki tudja, mit csinálnak manapság a kamaszok! Neki elfoglaltságokat kell kitalálni, megtervezni, és együtt végrehajtani. Kemény lesz. Tudom... ezt se először csinálom. A nyár minden évszaktól nehezebb.

És itt vannak még az egyéb nyomasztó események is. A világ mintha elégni akarna. Nehezen viselem ezt a forróságot. A szívem, mint egy felturbózott motor, ömlik rólam a víz, szédelgek, és nem merek a napra menni, hiszen a pigmenthiányos bőröm már öt perces napon töltött idő után vörösödni kezd. És erre mondták a társadalombiztosító szakemberei, hogy „csak szépséghiba”! Merthogy volt rá gyógyszer, csak bevonták. Állítólag a káros mellékhatásai miatt...  Ja kérem! Valamire rá kell fogni, ha nem akarunk egy problémára költeni a „szerencsétlen kifakultakat” támogatni!

Marad a menekülés! Hogy mi jön még?

Tegnap jó lett volna, ha kettő van belőlem. Trethon Judit temetésére nem tudtam elmenni, pedig úgy volt, hogy ott leszek. Végül Tamás ment. Választanom kellett, hogy anyukámmal megyek a kórházba, vagy Budapestre, a temetésre. Tudom, hogy Judit is helyeselte a döntésemet. Mióta meghalt, a másik két sci-fissel (Czelf István és Tama Gyula) azon a május 4-i délutánon egyetlen nap se telt el, hogy ne beszéltem volna hozzájuk, vagy ne gondoltam volna rájuk. Hihetetlen, hogy nincsenek többé fizikai valójukban velünk! 

Jó, hogy ott voltam anyával. El volt keseredve, ahogy körbenézett a várakozók között. Mindenkivel ott volt a párja. Vele nem lehetett. Apa, mióta 2006 decemberében strok-ot kapott, olyan, mint egy gyerek. Azóta se tanult meg beszélni, bizonyos tárgyakról nem tudja mire valók, és gyakran szinte mindent elfelejt. Mondtam anyának, hogy mi itt vagyunk vele, mert hogy Csabát is vittem. Hová tettem volna? Amikor kijött a biopszia után, elsírta magát, hogy 71 évesen ilyesmit kellett átélnie. Leültettem, átöleltem, vizet adtam neki. Az a kicsi asszony, aki életet adott nekem és elveket, most remegett. Nem tette volna, ha nem erősködöm, meg aztán fél is, hogy a görcsök, amit találtak a nyakában, rosszindulatúak. Én is rettegek. 

Azon töprengek, hogy miféle világban élünk? Mit alkottunk? Miféle kor ez? Miért kellett csaknem öt hónapot várni arra, hogy ezt a szövettanvételt megejtse az egészségügy?

Februárban szólt anya, hogy van a nyakában egy görcs. Kérleltem, menjen el a háziorvoshoz, és kérjen vizsgálatot. Nagyon nem akarta anya, mert, hogy akkor ki vigyáz addig apára, meg az orvosuk minden problémára azt szokta mondani:

- Hát kérem 70 évesen ez már csak így van!

Jó lenne vadabbnak lenni, és nem folyton legyőzni az ingert, hogy nekimenjek annak az embernek, mint egy fúria, és megtépjem a ritka szakállát!

Anya végül elment, azzal, hogy fél, talán az a görcs, ott elnyomja a nyaki ütőeret. Mire az orvos sztetoszkóppal meghallgatta, és közölte szabadon áramlik a vér. Ja! Hogy, ott van egy görcs? Az nem izgatta. Hát nem fantasztikus? Anya persze nem ment el ismét, hiába könyörögtem.

Aztán eljött a május és anya befeküdt az évi rendszeres infúzió kúrára a kórházba. El kellett intézni, hogy apa is befeküdhessen. Kértem őt, mindent mondjon el, ami baja csak van. Így került a fülészetre, ahol az orvos ultrahangvizsgálatot kért. Hazakerülve a háziorvosnak 3 hetébe került, amíg végre időpontot volt hajlandó kérni. Pardon! Nem ő kérte! Elment szabadságra és a helyettesítő orvos intézte a dolgot. Újabb 3 hét telt el, mire sor került 20-án az ultrahangra, de az még mindig csak sima ultrahang volt.  Kiderült, hogy nem egy, hanem 4 csomó is van anyag nyakában. A szakrendelőbeli orvos telefonált a kórházba tű-biopszia vizsgálati időpontért. Hát így jutottunk el tegnap a szövettani mintavételig.

Könyörgöm az Égi Segítőkhöz! Ne legyenek rosszindulatúak azok a görcsök!

Kérem! Nagyon szépen kérem!

 

Holnap kiderül...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.