Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZERETET-KÉRDÉSEK

2008.12.21

December 20. szombat

 

Egész évben szeretek. Mindent, ami kedves, és mindenkit, akin látom, hogy jó.

De vajon helyesen ítélem-e meg a kedvességet? Lelki szemem elég nyitott-e arra, hogy valóban megláthassam, ki a jó? Talán több kedvesség és több jóság van, mint amennyit képes vagyok meglátni!

Sokféle szeretet van, többféle hőfokú.  De vajon szeretet-e ez mind, vagy valami más, mondjuk annak ősi érzete, hogy együvé tartozunk?

Minden évben, amikor közeleg a Karácsony – ami számomra mindent kizárólag a szeretet ünnepe –, a napnak szinte minden percében a szeretetre gondolok, és arra a sokféleségre, amit magában hordoz. Igen ám, de lehet-e sokféle a szeretet? Vagy csak egyetlen szeretet létezik, és az, az egyetemes? A „Mindenség” együtt, és benne minden? Kivétel nélkül? Ha igen, akkor még most is gyarló és esetlen vagyok, aki a „szeretet-ösvényein” botladozik.

Magamból adni, valamit. Az a szeretet?

Mit adhatnék én, akinek alig van több, mint saját maga? Amit adhatok, az vajon értékeli-e a másikat, akinek adom? Sejti-e vajon, hogy szívem legmélyéről érkezett a gondolat, az érzés, amikor elkészítettem számára a képeslapot, amely - mivel kézügyességgel nem igazán áldott meg a sors -, nem éppen a legszebb, de szeretetemmel készült? Fontos mozzanata-e, ennek az egész folyamatnak az a tény, hogy akinek készült, az tudja, hogy lelkem szólt hozzá, és azt mondja hogy : "itt vagyunk, és mert ismerlek, az annak lehet a következménye, hogy szellemhazánkban is egy csoport voltunk/vagyunk, és én nem is tudom, hogy miért, de szeretlek, és boldog vagyok, hogy ismerhetlek"? Vagy elég a szándék, és a „rá gondolás” mindvégig, amíg készült az üdvözlőlap? Elegendő elküldeni a „szeretet-gondolatot” , és a többi a másik ősérzésére van bízva?

Döngeti-e a másik kemény, „véd-burokba” zárt lelkének bejáratát az én szeretet-küldeményem?

És az ismeretlen emberek, akik szembe jönnek az utcán, érzik vajon, hogy egészen más szemmel nézek rájuk? Miért nem tudom ezt a barátságos tekintetet egész évben adni? Miért nem mosolygok többször rájuk, az év más napjain? Miért olyan nehéz folyamatosan szeretni? És úgy szeretni, ahogyan a másiknak is jó?

A gondolat hatalom. Mondják oly sokan. Én meg érzem. Érzem, ha „rossz gondolat” érkezik. Azt nem tudom, honnan jön, de érzem, azért nem jó a testembe zárva élni, mert valaki haragszik rám. Utána elmúlik, ahogyan a harag, vagy a kifogás ellenem, elmúlik. Ha tehát igaz, hogy a gondolat hatalom, akkor miért nem tisztelettel, és szeretettel nézünk egymásra?

Hiszen annyira jó! Megérint a végtelen nyugalma, amikor így járom az utcát, és így élem a perceket. Önmagam „gondolat-csodája”, eljuthat-e másokhoz, hogy ők is érezzék, hogy tanúi legyenek?

Együtt létezünk, itt és most, a Világegyetem e „szegletében”.

Együtt vagyunk részei fizikai és lelki testünkkel, Naprendszerünknek.

Mi, együtt élünk ezen a bolygón.

Mi vagyunk Európában most a Magyarok, a Föld „békés népének” megtestesítői.

Egy szellemmasszából érkeztünk, ahol egy szellemtestünk volt, és most együtt, egymás mellett, egymásra hatva éljük az életünk, egymás életét, külön testbe zárva.

Egy levegőt szívunk, egymás levegőjét, amely még szorosan összekapcsolja lelkünk. Éreznünk kellene. Érezzük?

Egy múltra emlékezünk, együtt szenvedjük meg a „rossz-gondolatokat”.

Együtt kell szeretnünk egymást, hogy erőink úgy egyesüljenek a szeretet jegyében, ahogyan szellemhazánkban alkotjuk együtt a Mindenséget!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.