Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levelek a jövőbe

2013.10.29

 

ÜZENETEM 2110-BE

 

(megjelent az Avana Arcképcsarnok „A jövő nagykövetei” c. kiadványban 2010-ben)

 

Számtalan kép él bennem a jövőről. Fantáziám elrepített már távoli élhető bolygókra, ahol az emberiség tiszta lappal, új életet kezdhetne, ahol a bolygó maga az az élő jóság, és nem engedi, hogy az értelemmel megáldott élőlények egymás kizsákmányolói – vagy, ahogy itt a Földön manapság emlegetjük – egymás „farkasai” legyenek. Hallgatva a híradásokat egyre inkább az ötlik fel bennem: éppen most készül Földünk erre a cselekedetére, bár nem igazán tud válogatni jó és rossz, igaz és hamis emberek között. Csak lázadozik mindazon tettek miatt, amit ezek a lények kollektíve elkövettek vele, és rajta, az élet ellen. Hetente kétszer rázza meg földrengés lakott területeket, romba dönt mesterséges élőhelyeket. Megállíthatatlan vízár ömlik szét, sárlavina temet be szerencsétlen, és főként szegények lakta falvakat, ahol az ember a természet közelében élt, ám ahol a gazdagok az erdőtől megfosztották a hegyeket. Elolthatatlan tűz emészt fel vidékeket, megölve mindent, mi útjába kerül. Most két vulkán is kitört, a repülőgépek nem szállhatnak fel, miközben alig hallható hír arról, miféle gázok szöknek a levegőbe, miféle mérgező anyagok jutnak el Európa fölé, a bolygó bioszférájában, amely minden élő éltető közege. Mindeközben hetente öngyilkos merénylők robbantanak, a halálba cipelve társaikat, mert fanatikus, elborult aggyal hiszik, hogy Istenük éppen ezt akarja, mintha mindaz a szenvedés, amit a milliárdos rablók csapata a Föld kirablása által, ránk zúdított, nem lenne elegendő baj.

 

Életem egyik részét a sci-fi írókkal való kapcsolatban éltem le. Figyelmem a fantasztikus irodalom felé fordult, jövő- és környezet féltésből. Magam is elképzeltem már másként a múltat, mint ahogyan azt – néha nagyon hamisan, valamiféle, előttem ismeretlen érdekek mentén, többször fikciókra alapozva, kutatásra szánt pénzek hiányában, és kevesebbszer rátapintva az igazra -, történészeink elénk tárják. Néhányszor írtam elképzelt jövőről, másik dimenzióról, amely velünk párhuzamosan létezik. Intéztem szavakat a jövőben élő utódainkhoz, leírva egy kataklizma utáni új élet elképzelt nehézségeit, miközben igyekeztem jelen korunk hibáira rámutatni.

Most mégis gondban vagyok, hiszen „üzennem” kell, azoknak, akik majd száz év elteltével itt élnek ezen a gyönyörű, ám már most kifosztott, meggyalázott, meggyötört bolygón. Igen, azt mondom „már most kifosztott” és azt is, hogy szenvedéssel megszórt.

Mert: ez most a Föld.

Sebeket ejtett rajta egy, egyre elégedetlenebb réteg, akik ugyanúgy elfelejtették, hogy a természet részei, a Világegyetem egy apró porszematomjai, mint a szegények, akik sehová nem nézve egyik napról a másikra tengetik életüket. A Földet kifosztották az emberek, akiknek a maguk kreálta „pénz” lett az istenük, és akiknek a luxus, vagy egy csillogó gyémántkő többet ér, mint embertársaik élete. Többet ér a szénalkotta csiszolt kő, a sárgán csillogó fém, a jelképes cseretárgy fémből vagy papírból, mint a bolygó sorsa, szomszédjaik, barátaik élete.

Kiesett a világból a megértés, a bizalom, az erkölcs. Az emberek nagy része, mint a tébolyult hiszi, hogy nincs lelke, és hogy lehet úgy élni boldogan, ha másokra tárgyként tekint. Mindent belep a politika – mint porszemcsék és pókhálók a bútorokat, egy elhagyott házban -, amely a hatalom jelképévé nőtte ki magát az évtizedek nyomása alatt. Elfeledve, hogy a vezető felelős csapa minden tagjáért, hogy a vezetés felelőssége, az élet felelőssége, és a „közös tálból” éppen az élen járó vehet legutoljára, akkor, amikor már minden gyermek, nő, beteg és öreg, meg a küzdésre edzett férfi jóllakott.

 

A jövő emberének „Üzenetem” nem lehet más, mint kívánságok sora, de amit a magyarok ősei is rég kimondtak. Kívánom hát, hogy:

Az elnyomást, a zsarnokságot ne fogadjátok el magától értetődőnek! Jóérzéstek ne engedje soha, hogy haladásnak tekintsétek egy bizonyos társadalmi réteg milliárdossá válását!

 

Mindig lebegjen szemetek előtt, hogy a nő és a férfi létezése az Istenség lényege, és kettőjük szerelme a teremtő erő megnyilvánulása! Éppen ezért a férfi és a nő kapcsolatán alapuló családot vigyázni kell. Vegyétek hát észre, hogy ahol a társadalmat vezető csoport gyengíti a családokat, ott a zsarnokság akar uralkodni! Őseink szavai arról szólnak, hogy ott, ahol a nőket kizárják az élet alakításából, ott magát a társadalmat is megfosztják egy szellemkvantumtól, mert a nőket összeköti egy ezüstszál, egy „ős-sejtés” az Ős-istennővel.

 

Soha ne feledjétek, hogy az egyén szabadsága korlátlan, mindaddig, amíg nem sérti meg mások korlátlan szabadságát!

 

Ne bántsátok az életet, mert az élethez minden élőlénynek joga van! Semmit nem szabad elpusztítani írmagjáig, mert ők is Istenpárosunk gyermekei. A betegeket - amely az egyén belső harmóniájának megbomlása -, ápolni kell, de lelki gyógyítással, a lélek ápolásával a betegségek megelőzhetők.

 

Mindig keressétek a jócselekedetek lehetőségét, segítsétek szomszédaitokat, mert lelketek, szellemetek ezzel finomodik! A rossz cselekedetekért mindenki maga felel, azt vagyonnal nem lehet megváltani, imádsággal sem megbocsátani. Igazságos Istenpárosunk nem óhajt ajándékként magának szenvedést.

 

Őseink befogadtak minden népet, akik elfogadták, hogy az „élet szent”. Ti se feledjétek el soha, hogy nem a származás számít, hanem a közös eszme, a közös célokért való együttmunkálkodás!

 

Gyűjtsétek a tudást, azt igyekezzetek minél több embernek átadni, és érte semmiféle ellenszolgáltatást ne kérjetek, mert minden tudás, és annak gyarapítása a szellemanyagot gyarapítja, amely anyagra minden embernek egyformán szüksége van!

 

Ne feledjétek, hogy részei vagytok a Nagy Egységnek, és csak akkor maradhattok fenn, ha nem fordultok vele szembe, ha nem romboljátok, hanem megismeritek és hozzá alkalmazkodva, belesimultok harmóniájába!

 

Szívem minden szeretetével ölellek Titeket!

 

Ildikó

Salgótarjánból, 2010. április 21.

 

Bódi Ildikó

Három gyermek édesanyja. Szociálpedagógus.  Az Avana Egyesület alapító tagja, és alapításától annak elnöke. Az „üzenet” írásáig még nem sikerült íróvá lennie.

 

 

A fantázia segítségével született írás 2010. 03.22.

(megjelent az Avana Arcképcsarnok 2010/1 számában)

Tiszteletem Kedves Utód!

Ma este megfogtuk egymás kezét és csöndben, néhány percig lehunyt szemmel, elmélkedtünk a bizalomról, amely életbevágóan fontos értékké vált számunkra.  Ezzel vette kezdetét egy éjszakába nyúló beszélgetés, aminek a végére már csak néhányan maradtunk ébren, a többiek a napi munkától fáradtan lassan elszállingóztak saját kis lakrészeikbe. Olyannyira fellelkesített ez a beszélgetés, és oly sok fájó emlékkaput nyitott ki, hogy gondoltam ismét szólok hozzátok, akik utánunk érkeztek, és belátástok, tudástok szerint alakítjátok majd a világot.

Régi tananyagainkból tudjuk, a „bizalmat” úgy rendszereztük, hogy azt mondtuk rá: morális érték, amely meghatározza az élet minőségét és nélkülözhetetlen az életbennmaradáshoz.

Bizony… az élet minden területén szükség van rá, hiszen a házunkban se maradhatnánk nyugodtan, ha nem bíznánk abban, hogy azt az építész stabilra tervezte, és a szakik se hagyták ki belőle a szükséges anyagokat. De ugyanígy szükség van a bizalomra a házasság, a barátság, vagy a munkatársak között is, vagyis módfelett fontos.

Ez a létfontosságú érték látszott kiveszni az emberekből katasztrófa előtt. Világunk akkoriban telítve lett félelemmel, önbizalomhiánnyal, gőggel, bizalmatlansággal. Állandósult a gyanakvás, hogy valaki becsap, ki-, vagy felhasznál, nevetségessé tesz, elhagy, vagy éppen semmibe vesz. Ezek az érzések telítették a légkört, mintegy kupolát vontak a települések fölé és meghatározták az életet. Visszahatott az emberek hangulatára, lelkekre, teljesítményekre.

Mindenki mindenkire gyanakodott, akár az állásáról volt szó, akár szeretteiről, otthonáról, vagy bármi másról, amivel az életben találkozhatunk. Pedig a félelem bénít. Le is bénult társadalmunk, és a legtöbben befogadták az ősi hagyományaink helyett, a szennyezett, idegen, művi úton előállított „kultúrát”. A hatalom pedig kihasználta, hogy megosztottak, megfélemlítettek vagyunk, és önös érdekeiket, céljait szem előtt tartva, hamarosan rasszistázott és nácizott minket.

Megosztottságunk által gyöngének, tehetetlennek éreztük magunkat. Mindezt tetézték a híradások. Hol árvizek fenyegettek minket, hol az elsivatagosodás rémképe. Máskor a földrengést helyezték kilátásba, meg a vulkánok ismételt kitörését. Amikor ez elült, olvadtak a jéghegyek, megjósolták a Golf-áramlat leállását, akkor a fagyhalál lehetőségét kapta vitorlái közé a média, és harsogta napokon, heteken át, hogy a szorongás minden ember életében bizton gyökeret verhessen. Csak úgy jöttek a semmiből, és telepedtek meg tudatunkban, a bajok,  bánatok,  rablások, gyilkosságok, válságok, és új, gyilkos vírusok!

Mindeközben a hírterjesztők élték maffiózó, here életüket, visszaélve bizalommal és lerombolták kultúránkat, gazdaságunkat.

Az emberek látták, hogy a világ, amelyben kénytelenek élni, „rohad” körülöttük, hiszen börtöntöltelékek, pornószínészek, botrányhősök lettek a felkapott sztárok, hogy rájuk erőszakolt rendszerben élnek. Azt is látták, hogy azok, akik önzőek, előrelépnek, életszínvonalban emelkednek. Általánossá vált a szorongás, a frusztráció, a döbbenet, a tétovaság, a bizonytalanság.

Megoldásokról nem szóltak a hírek. Soha, senki nem magyarázta el az embereknek például, hogy a „piac beszűkülése” azt jelenti, hogy az emberek olyan kevés bérért vannak dolgoztatva, hogy képtelenek megfizetni a gazdaságban megtermelt árukat, mert az árba a tulaj beépítette a maga luxusát, fényűző életének minden fedezetét.

Így azután szorongtunk az elbocsátások idején, gyanakodva méregettük munkatársainkat, nem mertünk beszélgetni. Aggódtunk gyermekeink iskolája miatt, lestük a boltban a pénztáros kezét. Az utcán magunkhoz szorítottuk a táskánkat, és egy napon azt vettük észre, hogy világunk megtébolyodott.

Az ember belső értékei, mint: jóság, harmónia, önfeláldozás, önzetlenség, hűség, nemesség, bátorság, lemondás, erkölcsi tartás, becsület, könyörület, együttérzés, lelki finomság, kedvesség, hála, szeretet elveszni látszottak. Ha ti is ezt tapasztalnátok, hát cselekedjetek azonnal! A teljes elszigetelődés nem megengedhető, még akkor sem, ha nagyon fontos az egyén szabadsága. Az emberi kapcsolatok felületessé válnak, ha túlhangsúlyozzuk az individum szabadságát, csak úgy, mint ha a kollektivitást emeljük magasba, hogy már teherré válik az egyének számára.

Mi most elértük, hogy valódi közösségben élünk, kapcsolataink egyéni értékeken nyugszanak, megvédjük egymást és segítünk. Remélem, ezt őrizni tudjuk, bár nagyon keskeny az az út, amelyen egyensúlyoznunk kell. Minden nap tanulunk valamit magunkról is, miközben beszélgetünk, dolgozunk; nem úgy, mint régen, amikor félelmeinkkel, a világ gonoszságának tudatával szorongva menekültünk haza a megbízhatatlan másik embertől, egyenesen a televízió álnok karjaiba, ahonnét minden kontroll és kritika nélkül szórták ránk a világ szemetét erényként tüntetve fel azt. És már nem tudtuk mi a helyes, mi a jó, mi az igaz, mi az erkölcsös és mi az, hogy hit.

Tudjátok napjaitok minden pillanatában, hogy a másikat megérteni, elfogadni csak szavakon keresztül nem lehet. Ahhoz tettek is kellenek. Együttes munka, tánc, játék és mulatság. A különféle élethelyzetek együttes át-, és megélése kell, ami nem csak a másik véleményének ismeretét adja, hanem önmagunk megismerését is eredményezi.

Csak aki önmagát ismeri és szereti, csak az szerethet másokat, és aki önmagában bízik, az bízhat másokban is.

Az embernek nincs más célja, hivatása életével, mint a boldogság, ezzel kiteljesíteni Istent. Ennek a boldogságnak feltétele a szabadság, de a szabadságért meg kell küzdeni. Tanulni kell, hogy az igazság közelébe juthassunk, célokat kell kitűzni, és értük dolgozik, de úgy, hogy cselekedeteinkkel másoknak ne ártsunk.

A demokrácia formális szabályait elfogadhatjuk, de csak akkor nem tudnak minket manipulálni, véleményünket átalakítani, döntéseinket befolyásolni, ha már stabilan felépítettük önmagunkat.

Az elhagyott ház omladozni kezd, udvarát felveti a gyom. A gondozatlan lelkeket az alantas szokások kezdik birtokolni. Ha egy társadalomban nem törődik a vezetés az emberekkel, ott meglazulnak a kapcsolatok, elferdül a munkamorál, felbomlanak a családi kötelékek, a fiatal nem tiszteli az időseket és fordítva, értelmüket veszítik az erkölcsök, a jog, a törvények és egyre betegebbek lesznek az emberek.

Őriznünk kell lelkünkben a bizalmat. Ügyelni kell a népi hagyományokra, mert az a kultúránk. Vigyázni kell a gazdasági tudást. Mindezek hiányában megtorpan a szellem lendülete.

Amikor azt mondják a fizikai erejével, szellemi teljesítményével teremtő embernek, hogy életed biztonságát ezentúl nem a munkáddal, tudásoddal nyered, nem kell termelned, ne tanulj, nincs már többé szükség rá, inkább adunk neked segélyt, akkor ez az ember kiszolgáltatottá válik, manipulálható lesz. Az alacsony iskolázottság, az informálatlanság, a tájékozatlanság, a munkanélküliség (a teremtés lehetőségének elvétele) manipulálhatóvá teszi az egyént, és lerombolják vele a tekintélyt. Ahol a tekintély eltűnik, ott elkezdődik a rend felbomlása és út nyílik a káosz előtt.

Ez volt a lényege a ma esti beszélgetésünknek.

Legyen alapelvetek az értékelvűség, magyarságotok őrzése, az alkotás, a teremtés szabadsága és elvárása, melyet csak mások, és a magatok méltóságának tisztelete korlátozhat.

Szeretettel ölel

Ildikó

2016-ból

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.