Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakdolgozat 12. rész

2008.01.30

11.            SPECIÁLIS INTÉZMÉNYEK

 

  11.1. Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ, Nevelési Tanácsadó vezetője, R.

  (Az interjú kérdéseit a XII. sz. melléklet tartalmazza.)

 

    Előzetesen R. elmondta, hogy 2005. novemberétől vezetője az intézménynek, még nincs teljes rálátása a szervezet teljes működésére.

  A Nevelési Tanácsadóban nem dolgozik olyan szakember, aki ismeri az autizmust, de ez azért nem gond, mert ők pszichológiai módszerekkel vizsgálják a gyermekeket, és ha fölmerül az autizmus gyanúja, behívják az Autista Csoport vezetőjét. Az autista gyermekeket nevelő családok helyzetéről semmit nem tud, mert ők nem foglalkoznak a diagnózis felállítását követően az autista, de az értelmileg sérült gyermekekkel sem.(*)

  A gyermekek általában az óvoda, az iskola javaslatára kerülnek hozzájuk, de jobban szeretik azt, ha a szülők maguk döntenek úgy, hogy segítséget kérnek.

  Családterápiás próbálkozásaik vannak, de ehhez igazán értő szakemberük nincs.(*) Ezt pedig fontosnak tartom, hiszen sok esetben a családi konfliktusok váltanak ki viselkedési problémákat. Ha csak a gyermek tüneteit kezelik, a munka eredménytelen marad, hiszen a családi gondok, esetleg a helytelen nevelés megmarad. R. azt mondta, hogy ilyen esetekben a felnőttet küldik pszichológushoz, de arról nem tud, hogy a városban lenne ehhez értő szakember.

  A szociálpedagógus szakmát nem ismeri, nem is tudja tehát, hogy miben tudna segíteni nekik ez a szakember. Ők is pénzhiánnyal küzdenek, sok tervet  ezért nem tudnak megvalósítani.

 Az autistáknak nappali ellátásra, lakóotthonra, munkahelyekre lenne szükségük. Erről azért tud, mert a Központ igazgatója épp ezért harcol.

  Nincs náluk szupervízió.

  Meglepett az a tény, hogy a Nevelési Tanácsadó nem ad nevelési tanácsokat a szülőknek. R. szerint nem én vagyok az egyetlen, aki ezt gondolta, pedig náluk általában csak vizsgálják a gyermeket, és ha gondokat találnak, akkor heti rendszerességgel visszahívják, és a pszichológia módszereivel dolgoznak vele.

 

 

11.2.    Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői Bizottság vezetője, Ella.

(Az interjú kérdéseit a VII. sz. melléklet tartalmazza.)

 

  A gyermekeket általában az óvoda, az iskola küldi hozzájuk, de van rá példa, hogy a szülő maga dönt úgy, hogy hozzájuk fordul segítségért. A vizsgálatokból csak úgy maradhatnak ki gyerekek, ha az oktatási intézmény elbagatellizálja a problémát, és így, a tanulási gondok később viselkedési problémákkal párosulnak.(*) A gyermek aztán mégis vizsgálatra kerül, csak később, mint kellene. Évente körülbelül ezer gyereket kell vizsgálniuk, ami 500 új esetet jelent. Viszonyítási alapként elmondta, hogy pl. 1982-ben évente 200-300 gyerek volt vizsgálaton. Nem a fogyatékosok száma nőtt, a szemlélet változott, de mindenképp azt jelenti, hogy jóval több a problémákkal küzdő gyermek.

 

  Naponta több olyan családdal találkoznak, akik nagyon súlyos pszichés terheket cipelnek, ezeken a Bizottság munkatársai nem tudnak segíteni, és minél inkább tehetetlenek, annál inkább megterhelő. Ekkor kérdeztem rá a szupervízióra, ami, ha lenne, segítené a dolgozók életét, megelőzné a kiégést, de ilyen nincs az intézményben. (*) Pedig a Bizottság munkájában nem csak a gyermek és családjuk problémája jelenik meg, hanem a szülő és az iskola konfliktusa is, jelen van a munkáltató számonkérése, a fenntartó elvárásai, mintha minden, egymással ellentétes érdek náluk öltene testet.

 

  Néhány éve a fejlesztés színterét leépítették, pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket is hozzájuk küldik az iskolák, mondván, hogy a gyermek nem képes megfelelni az elvárásoknak. (*) Magasak az iskolai követelmények, melyeket a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek nem tudnak teljesíteni, és a megoldást mindenki a gyógypedagógiában keresi. A gyermek azonban nem értelmi fogyatékos, csak más a szociokulturális háttere és a Bizottság nem engedi be a speciális iskolába, a küldő intézmény meg nem tud mit kezdeni vele. Ez a helyzet a gyermeknek a legrosszabb, mert a tartós sikertelenség, a kudarcok, a megszégyenülések következménye pszichés sérülés lesz.(*)

 

  Az autisták esetében a Bizottság csak azt vizsgálja, hogy adott gyermek milyen teljesítményekre képes, majd fejlesztésre a speciális iskolába küldik. Ott a gyermekkel gyógypedagógusok foglalkoznak, akik viszont ezt a munkát, kötelező óráikon túl végzik. Az az igazság, hogy kimondottan erre a munkára felvett  szakemberek nincsenek a városban, vagyis délutánonként fáradt pedagógus fejleszti, a fáradt gyermeket.

 

   Az autista gyermek szülei gyakran hozzájuk fordulnak, visszajárnak tanácsokért.  A bizottságban nagyon jól tudják mennyire keserves az életük.(*) Megemlített Ella egy régi, de a mára is érvényesnek tekinthető kutatást, amit az 1970-es években végeztek. Harminc családot kerestek fel, akik autista, illetve egyéb fogyatékos gyermeket neveltek. Akkor megállapította a kutatás, hogy ezek a családok teljes izolációban élnek, kapcsolataik beszűkültek, szórakozási lehetőségük szinte semmi. Gyakrabban betegek, de orvoshoz menni nincs lehetőségük. Sok felbomlott családot találtak, illetve olyat, ahol az egyik házastárs korán meghalt. Kimutatta azt is a kutatás, hogy falusi környezetben jobb a családok helyzete, a városiban még a rokoni kapcsolatok sem működnek.

 

  Többször előfordult, hogy a normál óvoda nem fogadta be az autista gyermeket. Ilyenkor egyedüli megoldás a gyógypedagógiai óvoda, ahol azután a nagyon különböző elbánást igénylő gyerekek kölcsönösen szenvednek egymás viselkedésétől.

 

  Kérdésemre, hogy kijárnak e munkatársai az iskolákba Ella, elmondta, hogy nem, mert kis létszámmal dolgoznak,  pedig jól tudják, hogy a gyerekek egészen másként viselkednek idegen környezetben.(*) Kétszemélyes kapcsolatban jobban kontrollálják viselkedésüket, mint az iskolai környezetben.

  A szociálpedagógusról már beszél a törvény a Nevelési Tanácsadók kapcsán. Lenne rá igény, de nincs finanszírozási keret. A Nevelési Tanácsadó nem foglalkozik az értelmileg sérült gyermekekkel, az autista gyermek szüleinek nincs hová fordulniuk. Ella a Családsegítő Központ teljes munkáját nem ismeri, bár van velük kapcsolatuk.

  Nem tudott válaszolni arra, hogy hány autista él a megyében. A vizsgálati naplókat meg kellene nézni, de azok is csak a városra és vonzáskörzetére terjednek ki. Őket ez idáig még senki nem kérte, hogy végezzenek ilyen felmérést.

  Az Ellával folytatott beszélgetés során mindkettőnknek több új ötlete támadt. A szociálpedagógus lehetőségein is több ponton egyezett a véleményünk. Ezeket dolgozatom utolsó fejezetében sorolom föl.

 

11.3.    Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ igazgatója, Sándor.

( Az interjú kérdéseit a XIII. sz. melléklet tartalmazza.)

 

  Sándor 1988.-tól vezeti az intézményt, de 29 éve foglalkozik értelmileg sérült gyerekekkel.  Elmondta, hogy iskolájuk nem az a manapság szokásos megálmodott iskola, amihez keresik az illő gyerekeket, hanem épp ellenkezőleg, az ő iskolájuk folyamatosan hozzáidomul a gyermekek igényeihez. Ebben az intézményben sok gyógypedagógus van, akinek eleve benne van a személyiségében a segíteni akarás, és itt az iskolában is átitatódik a kollégák szemléletével. Akinek erre nincs attitűdje, az rövid időn belül távozik.

  A Magyar Oktatás szerinte, téves szemlélet áldozata, mert a pedagógust arra oktatják, hogy minél hatékonyabban le tudja adni a tananyagokat, és nem arra, hogy a gyermekek különbözőek, megértést, segítséget várnak. Ezért is van olyan sok, problémás gyermek. Sándor véleménye szerint a rendszerváltás után a kormányok tönkre tették a magyar mezőgazdaságot, most az oktatáson a sor.

  Iskolájukban két szociálpedagógus is dolgozik. A 174 gyermekük közül körülbelül tíznek a szülei dolgoznak. Katasztrofális a helyzet ezen a téren Salgótarjánban. Miközben megélhetési gondokkal küzdenek, és ott van a rossz szociokulturális háttér, a gyermek még valamilyen szinten fogyatékos is. Sándor úgy tudja, a többségi iskolák nem kaptak engedélyt szociálpedagógus alkalmazására. Ismeri a szakmát, folyamatosan tájékozódik, és tudja, hogy ez a képzés robbanásszerűen terjed. Meggyőződése, hogy a képző intézményeknek ez egy ragyogó pénzszerzési lehetőség. Elképesztő mennyiségben jönnek ki a főiskolákról a szociálpedagógusok. Mára elérkeztünk odáig, hogy ezen a nem túl nagy felvevő-képességű piacon túlkínálat van belőlük. Az igazgató azonban hozzátette – legnagyobb örömömre –, hogy ez a túlkínálat csak látszólagos. Ugyanis normál körülmények között valamennyi szociálpedagógust lehetne foglalkoztatni, csakhogy egyrészt az intézmények nem ismerik a szakma kompetenciáját, másrészt sok esetben a szociálpedagógus sem tudja megmondani, mit tudna ő segíteni, harmadrészt meg ott vannak a finanszírozási gondok. Észak-Magyarországon halmozottan helyük lenne a szociálpedagógusoknak.

  Arról tudomása szerint soha nem készült felmérés, hogy hány autista él a megyében. Oka számára ismeretlen. Egy gyors számlálás után közölte, hogy Salgótarjánban és közvetlen vonzáskörzetében kb. 46-50 autista élhet. A helyzet közel hasonló lehet Pásztó és Balassagyarmat vonzáskörzetében, vagyis durva valószínűségi számítás szerint a megyében 150-200 autista él, különböző életkorban.

  Az autista iskolákban az a gond, hogy nincs elegendő férőhely. Egy iskolai csoport maximum 5-7 gyermeket fogadhat, és általában csak egy csoportot tart fenn az Önkormányzat. Aki szerencsés, az bejut, aki meg nem, azzal otthon szenved a család. Az autista gyermek azután felnő, és aki szerencsés volt, az is kikerül a rendszerből 20-21 éves korában, és ismét csak otthon marad, vagy ha a szülő nem bír vele, elhelyezik egy csecsemőotthonban, vagy egy elmegyógyintézetben. Jobb, bár nem jó megoldás, ha a fogyatékosok napközi otthona befogadja őket. Ott azonban nincs szakember, nincs foglalkoztatás, és az autista leépül, depressziós lesz. Mindez addig érvényes, amíg a szülők élnek.

  A családok helyzete abnormális, és nincs, aki segítsen rajtuk. Az apa általában nem képes elviselni, hogy  autista gyereke született, ezért hamar kilép a házasságból, az anyuka egyedül marad. Az egészségét kikezdik a gondok, és az autista hamar elárvul.

  Az igazgatónak az a véleménye, hogy születni kell arra, hogy valaki autista gyermek nevelője legyen. A képzésnek őket kellene kiválogatni. Kevés ember vállalkozik az autisták oktatására, pedig nagyon úgy tűnik, hogy egyre többen vannak, mintha a mai felfokozott élettempójú, torzult normalitású világ táplálná sokasodásuk.

  Az utazó pedagógusaikat a többségi iskolák gyanakodva fogadják. A harmonikus együttműködéstől, hatékony iskolaközi kommunikációtól még nagyon távol áll a jelenlegi helyzet.

  A szegregálás „divatja” után most az a törekvés érződik, hogy totális integrálásba kényszerítik a gyermekeket, holott a feltételrendszer  nincs megteremtve. Elmesélte Kanada példáját, ahol 1972-73. között készítették elő az iskolákat az integrációra. Elegendő speciálisan képzett szakembert adtak, megalkották az új tanmenetet, kicserélték és korszerűsítették a felszerelést, a bútorzatot, átrendezték a termeket, megtanították a pedagógusokat arra, hogyan kell órát tartani egy, vagy két másik pedagógussal, adaptálták a tananyagokat, aztán beindították az integrált oktatást. Azóta is működik. Az olaszok rendeletet hoztak, kiadták utasításba, hogy csinálni kell, három év alatt összeomlott.

  Sándor szerint a szociálpedagógusnak az újfajta szemlélet elterjesztésében óriási szerepe lehet, és az autisták mellett is helye van, de felkészítheti a többségi iskola diákjait az autistákkal és a más fogyatékkel élő gyermekekkel való találkozásra.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ildikob@freemail.hu

(Ildikó, 2009.01.11 13:22)

Bizony nagyszerű lenne, ha végre lehetőségünk lenne egy autista falu létrehozására, ahol együtt lehetnénk és a gyermekeink számára egy helyen megtalálnánk a fejlesztést, az oktatást, az ellátást és a munkát is, ahol a szülőknek is biztosított lenne a munkahely.
Mivel kaptam egy címet, fogok írni egy hagyományos levelet is.

Nagyszénás Hunyadi János utca 2

(minkó ferencné , 2009.01.01 20:51)

ez jó csak még többet kéne vele foglakozni mert van olyan szülő is aki ezeket nem tudja jo lenne ha többet tudnák ezekről jol lenne fel venni valamelyik szülővel a kapcsolatott aki tudna tanácsot adni ő hogyan birkozott meg vele éshogyan csinálta mert nem minig ugy sikerül azt ahoy el képzeljük köszönöm tiszelettel minkóné