Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tervezet az autisták oktatásához

2009.09.06

V./q Fogyatékkal élők oktatása

A „q” pont „A fogyatékkal élők oktatása” című olyan átfogó területet takar, melyet mindenképp érdemes volna négy, külön kezelendő részre bontani.

    • Más oktatást igényel a fizikai-testi- (azon belül mozgáskorlátozottak, halláskárosodott, a vak stb.) és 
    • megint más oktatásra van szüksége a szellemi fogyatékkal élőnek.
    • Mindezektől különálló pontot érdemel, az autisták oktatása, alap-, és szakmai képzése. Abban az esetben ugyanis, ahol az autizmus állapota mellett, nem áll fenn fogyatékosság is ezeknek a fiataloknak merőben más módszerekre és oktatási technikákra van szükségük, mint a szellemi fogyatékos gyermekeknek.  És
    • meglátásom szerint fontos volna beemelni a programba a figyelemzavaros, a motorosan nyugtalan, és a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek oktatását is, mert ők se nem fogyatékosok, se nem autisták, de hasonlóan speciális oktatást és terápiát igényelnek, mint az 1-3 pontban említettek.

 

 

Az enyhén sérült vagy jó képességű autisták oktatására az alábbi változtatásokat javaslom:

1. Az alapvetésekből következő célmeghatározás a konkrét területre, fejezetre vonatkoztatva.

Megérteni, és megértetni a társadalom tagjaival az autisták gondolkodásának lényegét.

Felismerni az oktatás-nevelés hibáit, a megszokott, ámde torzan, az emberi lelket, a szellemit leértékelő társadalom hibás dimenzióit.

Az egyébként jó képességű autisták fejlesztése, nevelése és oktatása, oly módon, hogy ők is alkalmassá váljanak:

-         az önálló, egyébként minden embernek kijáró minőségi, értelmes életre

-         az önálló, alkotást eredményező munkára

-         a bennük rejlő „többlet”-re (és nem a mi szemszögünkből egyébként rosszul megközelített deficitre) koncentrálva, fejleszteni képességeiket, hogy azok a társadalom hasznára, felemelkedésére fordíthatóak legyenek.

 

2. Helyzetértékelés és állásfoglalás a jelenlegi időszakról és a jövőbeli feladatokról.

(Hova jutottunk, miért, hogyan tovább, mik a főbb változtatási irányelvek.)

 

Hazánkban jelenleg nem csak az oktatási rendszer, hanem az egész társadalom tehernek érzi a fogyatékkal élők, valamint a más fogyatékkal élők oktatását. Amint az átlagtól való eltérést tapasztalják, azonnal vizsgálatra küldik a gyermeket, mondván ki kell emelni a közösségből, mert nem képes megfelelni a rendszer elvárásainak, speciális iskolába kell küldeni. Eszükbe se jut, hogy talán a minden tekintetben elavult porosz típusú oktatási rendszer avult el, minden tekintetben túlhaladottá, megkopottá, uniformálissá vált, hogy a frontális tanítás rossz.

Pedig a jelen korra megkövesedett rendszerben az eredetileg még meglévő gyermekközpontúság lemállott, helyét a felgyorsult világ (tudomány-technika-kultúra gyors fejlődése, szokásrendszerek változásai) elvárásait szem előtt tartó teljesítményorientáltság, a mennyiség, mint értékmérő lépett. Elfelejtették, hogy az ember a test, a szellem és a lélek egysége, amelyet nem lehet – nem is szabad – „gépesíteni”.

Az átlagos, vagy normál gyerek képességeit, adottságait nem méri fel, nem is fejleszti, aki meg, problémákkal jelzi a hibákat, azt igyekszik a rendszerből kizárni. Mindezt akkor is megteszi, ha halljuk az olyan hangzatos szavakat, mint: esélyegyenlőség, integrálás, tehetséggondozás. Mindez csak porhintés egy rossz rendszer továbbműködtetése céljából.

Az esélyegyenlőség, integrálás, tehetséggondozás legalapvetőbb megvalósulási feltételeit ugyanis nem teremtették meg. A szándék itt semmire sem elég.

A törvény csak, mint kirakatpolitika jelenik meg, a benne foglalt jogok nem érvényesülnek, hiszen hiába határoznak meg cselekvéseket, ha anyagi fedezetet nem biztosítanak a megvalósításukhoz. Ahhoz, hogy ezek a jogok és elvek érvényre jussanak egy sor dolgot meg kell változtatni:

-         a környezet teljes átalakítása

-         a berendezés korszerűsítése, teljes lecserélése

-         a pedagógusok felkészítése a változásra

-         a szemléltető eszközök bővítése (nem digitális tábla)

-         a tananyagok csökkentése és adaptálása

-         drasztikus osztálylétszám csökkentés

-         pedagóguslétszám emelés, fejlesztő-, gyógy-, és szociálpedagógusok alkalmazása

Sajnos, társadalmunkban szívósan tartja magát a fogyatékossággal szembeni előítélet, és vele a szegregálásra való törekvés. Ugyanakkor a pedagógusok – a csökkenő gyermeklétszám ellenére -, azzal szembesülnek, hogy egyre több a problémás gyerek, legyen az bárminemű deviancia, vagy tanulási nehézség. Az autisták száma is egyre növekszik. A miértekre való válaszok pedig valahogy nem születnek meg, hiszen jószerivel még azt sem tudjuk, hogy mi vált ki hiperaktivitást, vagy autizmust egy-egy gyerekből. Ennek kiderítése nem az oktatási rendszer feladata, ám megléte óriási feladatokat ró a rendszerre.

Az autizmusról először Ernst Bleuler (1911), majd Leo Kanner (1943), és Hans Asperger (1944) publikált esetleírásokat. Közülük Asperger mondta ki, hogy a fogyatékosság kompenzálható megfelelő nevelés-fejlesztéssel.

Hazánkban, a 70-es években diagnosztizáltak első alkalommal autizmust. Ez nem azt jelenti, hogy addig nem voltak autisták. Viszont az elmúlt 40 év sem volt elegendő arra, hogy kiépítsék azt az intézményrendszert, amelyen belül az autisták „többletadottságait” fejlesztéssel, neveléssel, megfelelően hozzáidomult oktatással kiaknázható lett volna, és nem alapozták meg a komplex rendszert sem, ahol biztosítani lehetne az ő lakhatásukat, munkájukat, vagyis nem tettek semmit azért, hogy e mássággal élők egyáltalán bizonyítani tudnák, hogy alkalmasak a társadalom hasznára, felemelkedésére lenni. Egyszerűen kimondták, hogy terhet jelentenek, esetenként, hogy feleslegesek. Azzal intézték el az ügyet, hogy egy kézlegyintéssel lemondtak róluk, mert hogy a befektetett munka nem térül meg.

Mindez abból következhet, hogy a rendszer hibái felett szemet hunyunk, holott mára a gyakorlati szakemberek is látják, hogy már az átlagos gyermeknek is problémákat okoz. Elérkezett az idő (már húsz évvel ezelőtt!), hogy az oktatás-nevelés lényegét más szemszögből közelítsük meg.

Ezzel ellentétes az az újfajta neokapitalista-liberális szemlélet, hogy az oktatást (vele az egészségügyet és a kultúrát), be kell szuszakolni a ráfordítás-haszon (nyereség), vagyis az üzleti, piaci szférába.

Az emberi társadalom, az emberért van és nem csak egynéhány emberért! Minden embernek joga van a tisztességes, minőségi élethez, ahol akadályok nélkül teljesítheti küldetését. Joga van olyan rendszerben élni, ahol hasznos, alkotó tagja lehet az emberek közösségének és ehhez az autistáknak is joguk van. De az autisták oktatásának (más fogyatékkal élőkre ez, ugyanígy vonatkozik) megoldása segít az őket most nevelő családokon is, akik alkotó, szellemi és fizikai energiáikat leköti egy életen át az autisták nevelése.

Érthetetlen, hogy miért cél ma az, hogy az autisták és családjaik elkallódjanak, hogy kizárva éljenek a társadalom peremén? Érthetetlen, hogy miért tekinti a rendszer jobbnak, hogy a 18 év feletti autisták tétlenségre kárhoztatva otthon üljenek, hogy isteni küldetésüket ne teljesíthessék!? Érthetetlen, hogy miért nem tesz senki azért, hogy családok ne bomoljanak fel? Érthetetlen, hogy miért cél az, hogy amikor már őket, öreg szüleik nem tudják megfelelően ellátni, akkor az autisták egy elme-szociális otthon lakói legyenek, ahogyan ma is lakói az öreg autisták!?

Még a szakemberek sem tudják felmérni, hogy fejlesztés, megértő, támogató tanítás, az autisták számára megfelelő környezet kialakítása híján, hány család ment tönkre, hány életet javító, az országért tenni bíró család szorult ki a társadalmi életből, és a munka, az alkotás világából.

 

  3. Indoklás:

Idézetek, magyarázatok, értékelések (visszautalás korábbi eredményes időszakokra, neves kutatók, írók, politikusok, tudósok, népi bölcsességek, vallási elvek stb. illeszkedő   gondolatai).

Ha valaki autista, az nem azt jelenti, hogy nem ember. Azt azonban jelenti, hogy idegen. Azt jelenti, hogy ami mások számára normális, az az én számomra nem normális, és ami az én számomra normális, az mások számára nem normális. Bizonyos szempontból borzasztó hiányosan vagyok felszerelkezve a világban való túléléshez, úgy, mint egy földönkívüli, aki tájékozódási útmutató nélkül ittrekedt. Személyiségem azonban érintetlen. Énem sértetlen. Értékesnek és értelmesnek tartom az életet, és nem szeretném, ha kigyógyítanának abból, hogy önmagam legyek… Tiszteljenek meg azzal, hogy képességeimnek megfelelően érintkeznek velem – ismerjék fel, hogy mi egyformán idegenek vagyunk egymásnak, hogy az én létezési módjaim nem csupán az Önök létezési módjainak hibás változatai. Kérdőjelezzék meg a feltevéseiket. Határozzák meg a saját feltételeiket. Dolgozzanak velem együtt azon, hogy hidat tudjunk építeni egymás között.” (Jim Sinclair)(Peeters,1998.)

 

Az autistáknak „sérült” a spontán utánzásos tanulási képességük, valamint kommunikációs nehézségeik vannak. Sok esetben a szószerinti értelmezés nehezíti a megértést. Hogy ezt megérthessük, képzeljünk el egy előadót, aki minden mondatában 2-3 idegen szót használ, és nekünk minden esetben ki kell keresnünk a szótárból a szó értelmezését. Hányadik mondatnál veszítenénk el az előadás fonalát?

Hasonló helyzetbe kerül az autista ha pl. történelmet tanul, pl. a jobbágyról. Elsőre nem is érti, hogyan művelhet földet, egy jobb ágy, amitől van bizonyosan egy rosszabb, esetleg egy bal ágy is. De hasonló zavarok következhetnek be, amikor a matematikában megtanulja, hogy a testeknek van súlyuk, és akkor később jön a fizika, amelyik ugyanerről azt mondja tömeg, holott az autista számára a „tömeg” már megtanult, „sok ember egy helyen” jelentést takarja. A „Vegyük a következő tananyagot!” felszólítás már a tanítási óra elején galibát okozhat, de ha nem mondja ki az autista a problémáját a felszólítással kapcsolatban, az talán még rosszabb, mert nem tud figyelni onnantól kezdve. Elfoglalja ugyanis annak elképzelése, hogy hogyan vehetjük, amikor a vételt a boltban bonyolítjuk és fizetünk érte.

Gondot okozhat a színházban, vagy egy helyjegy vásárlás esetén az a kijelentés, hogy azért nem ülhetünk máshová, mert „ide szól a jegyünk”. Az autista zavartan fogadhatja ezt, hiszen nagyon jól megtanulta, hogy a tárgyak és vele a jegy sem beszél.

Megtörtént eset az is, hogy amikor egyik gyermek bemutatkozott az autistának, az a háta mögé futott és idegesen kijelentette, hogy nincs farka. A fiút ugyanis Farkas Gábornak hívták.

Hosszasan lehetne idézni a megtörtént eseteket, amikor az autistából kibukik, hogy mi az adott szóval a problémája. Viszont elképzelni sem tudjuk, hogy mennyi olyan szó van, amit mindennapjainkban használunk, de az autista számára valami mást jelent. Mindezt úgy jellemezzük, hogy a gyermek deficites. Pedig ez nem más, mint a szavak hipergyorsasággal  való értelmezése, ami azt jelenti, hogy az autista azonnal „látja” milyen más szavak bújtak meg adott szóban. Ez egy adottság, amit úgy tudunk fejleszteni, vagy kompenzálni, ha sorra vesszük szavainkat, és magyar nyelvi óra gyanánt, eljátszunk a lehetőségekkel. Sok autista egészen másként gondolkodik szavainkról, mint mi átlagemberek, és éppen ez az oka annak, hogy a tanítási órán egy-egy ilyen szónál úgy marad le, hogy a pedagógus észre se veszi.

Ha egy napon végre kiderülne, hogy az autisták vizuálisan látják a kimondott szavakat, akkor az a tanár számára segítséget jelentene az autista oktatásában.  Márpedig sok esetben tény, hogy látják a verbálisan kimondott szavakat, máskülönben nem lennének képesek 4-6 betűs szavakat azonnal kimondani visszafelé.

Gondolkodásuk tehát más szerkezeti alapokon nyugszik, mint a miénk. Mi is ki tudjuk mondani a szavakat visszafelé, ha erősen koncentrálva kivetítjük magunk elé, és erről a képről olvasunk.

A kommunikációs, társalgási deficit valószínűleg egy különleges adottság része. Mivel kiváló a vizualitásuk, a térlátásuk, a Rubik-kocka kirakása sem jelent nagyobb gondot a számukra. De hallásuk is éles és sok esetben abszolút.

A szegregálás szorgalmazásának az az egyik indoka, hogy a problémás gyermekeket meg kell védeni a csúfolódásoktól, ezért jobb, ha egy védett speciális intézményben tanítják őket. Ott jobban fog tanulni. Valóban jobban tanul, ha megértők vele, ha szeretik őt, ha megfelelő környezetet biztosítanak a számukra, ahol egyéni igényeik szerinti tempóban haladhatnak a tanulással.

Lássuk meg ebben a tényben a rossz megközelítést!

Nem lenne jobb minden gyerek számára, ha ez valósulna meg az oktatásban? Mi lenne, ha inkább arra tanítanánk meg a gyerekeinket, hogy minden ember értékes, nem csúfolhatunk ki senkit azért, mert ilyen-olyan problémával született (esetleg később lett fogyatékkal élő, mert vírusfertőzést kapott, vagy baleset érte), és minden ember egyéni képességei, adottságai, tempója és főként érdeklődése szerint tanulhatna?

Az előítéletesség növekedésén túl, az elkülönítések lehetetlenné teszik azt, hogy az ép értelmű gyerekek a lehető legtermészetesebb módon szembesüljenek a fogyatékosságok létezésével. Tévesen jóhiszeműnek, jó szándékúnak könyveljük el magunkat, amikor a fogyatékosok érdekeit hangoztatjuk, pedig rosszat teszünk és nem csak nekik, de ép értelmű gyerekeinknek is.

Miért?

Mert megakadályozzuk, hogy személyiségük a valósághoz idomulva, egészségesen fejlődjön. Mesterségesen olyan környezetben tartjuk őket, ahol nincsenek fogyatékkal élők, miáltal nem alakulhat ki empátiájuk, segítőkészségük, amit semmi oktatás nem pótolhat, mert csak a gyakorlati, a mindennapi életben tanulhat meg. Az együtt eltöltött idő ugyanis elsöpörheti a sajnálatot, a szánalmat, a megmagyarázhatatlan irtózást, borzongást, amit akkor érez, ha ritkán találkozik fogyatékkal élővel.

A teljes elkülönítés a fogyatékosságot stigmává, szégyellnivalóvá, taszítóvá formálta, aminek a következményét, pl. ma is tapasztalhatják az egészségügyi intézmények, nincs ugyanis elegendő ápoló, aki vállalná a kórházakban az idős emberek gondozását.

A teljes integráció ennek ellenére a „ló másik oldala”, de nem azért, mert a butácska miatt lemaradnak a jó képességű, tehetséges gyerekek. A tanulandó anyagokat ugyanis nem az iskolának kell tananyagbővítéssel a gyerekek fejébe sulykolni.  Az indok egészen másban rejlik.

 

4. A célok megvalósításához szükséges intézkedések, tevékenységek, konkrét feladatok

meghatározása: (Javaslatok: 1. változtatások, 2. a végrehajtás lehetséges módjai, 3. a megvalósítás ütemterve.)

-         Fel kell kérni az autistákat nevelő szülőket, hogy írjanak gyermekeikről minél többet

-         A pedagógusok oktatásába be kell emelni az autisták jellemzőinek oktatását

-         A normál iskolákat át kell alakítani, és ki kell alakítani bennük egy szárnyat, ahol az autisták oktatása folyik, úgy, hogy a diákok a szünetekben, étkezések alkalmával együtt lehessenek.

-         A készségtárgyak oktatását együtt kell megvalósítani.

-         Havonta legalább kétszer szervezni kell vendégórákat az autistáknak a normál iskola tanítási óráira, és ugyanennyiszer az autistákhoz az normál iskolások számára az autisták munkaterápiás foglalkozásaira.

-         Az autisták iskolájában a következő helységek kialakítására volna szükség: előtér, utcai ruhák tárolására, öltöző folyosó, külön férfi és külön női fürdő és WC, három fejlesztő szoba, 2 raktár, kamra, konyha, étkező, műhely és közösségi játéktér a nappali mintájára.

-         A felszerelés egy teljes lakás szerint, kiegészítve a munkaterápiához szükséges felszerelésekkel (asztalos munkákhoz, szövőszék, fonás, hímzés, goblen, varrás, festés, kisgépszerelés, épülettervezés, papírmunkák)

-         Minden iskolának legyen gazdálkodásra alkalmas telke, ahol konyhakerti növényeket és gyümölcsöt termeszthetnek.

-         Az állam adjon kedvezményt azoknak a vállalkozóknak, akik segítik az iskolák ilyetén működését.

-         Az iskolák vonják be a szülőket, civil szervezeteket, az egyházakat, és a középiskolákat a programjaik színesítésébe, hogy a diákok minél szélesebb körben megismerhessék a társadalom működését

-         Az iskolák kapjanak anyagi lehetőséget, hogy az adaptált tananyagok (egyénre lebontott) megírását honorálni tudják a leginkább szakértő szülők számára

-         A szülőket bevonva írjanak játékkal- és munkával tanulási programokat

-         Feltétlenül kapjon helyet az oktatásban a művészeti oktatás

-         Rendszeressé kell tenni a szociális történetek eljátszását a terápiás órákon, amiben az iskolák szintén kérjék a szülők javaslatait, hiszen ők látják a legjobban, mely területeken kerül leginkább zavart helyzetbe gyermekük.

5. A feltételrendszer meghatározása:

Államigazgatási, jogi feladatok (pl. törvények módosítása, intézetek átalakítása, megszüntetése, pénzügy stb.)

Két lehetséges út lehet.

A)    Holland mintára a szülők kapnak évente egy meghatározott összeget, amivel év végén számlákkal számolnak el. Ebből az összegből fedezhetnék gyermekük fejlesztését, oktatását, nevelését, szállítási költségeiket. Ebben az esetben az iskoláknak meg kell adni a lehetőséget állami pályázatok elnyerésével, hogy kialakíthassák a lehető legjobb feltételeket az autisták oktatása számára, számlaképeseknek kell lenniük, hogy az őket választó szülőknek számlát tudjanak adni.

B)     Kombinálni kell a magántanulói státuszt a normál iskolai csoportos oktatással (a családi, közösségi nevelés, önismeret témában leírt oktatás szerint). A magántanulói státusz jelenleg 8 + 2 óra (habilitáció) rendszerben működik. Az autista gyermek számára ez csak az 1-4 osztályban jelent elegendő óraszámot (bár ott is kevés és legalább 12-re kellene emelni az óraszámot). Később már alkalmatlan a megfelelő oktatásra-nevelésre. Az 5-8. osztályban a tantárgyi tanítási óraszámot 15-re kellene emelni, amit meg kell toldani:

2 óra habilitációval; 3 óra csoportos, munkaterápiás fejlesztéssel; és 3 óra készségtárgy órával. Összesen 23 óra.

Mindkét út esetében fontos a mezőgazdasági munkák lehetőségének biztosítása, amely termeléssel jár, de ennek leírása egy külön fejezetet igényel.

Az autista csoport létszáma egyik esetbe se haladja meg a 12 főt. A velük foglalkozók létszáma pedig a csoport létszám fel legyen. A szakembereken kívül a csoportba bevonható 2 fő erre elhivatottságot érző szülő, aki a szabad játékidőben és a háztartási munkáknál foglalkoznak az autistákkal.

6. Eredmény-értékelés:

Ha a kitűzött célok megvalósulnak, milyen változást idéznek elő, és ennek mi a jelentősége az ország, illetve a nemzet megmaradása és fejlődése szempontjából?

 

Szinte felmérhetetlen, hogy hány tehetséges gyermek kallódik el, mert nem kapja meg az egyéniségének megfelelő fejlesztést. A felvázolt rendszer megvalósulásával, ezek a tehetségek felmérhetőek lennének, és mindenképp a társadalom erősödését eredményeznék.

Megalapoznák a munka, alkotás világához való alkalmazkodás képességét, a beilleszkedést segítené. A munkaterápiákon elkészített alkotásokat, termékeket az iskolák által szervezett vásárokon értékesíteni lehetne, amely bevétel az iskola fenntartására lenne fordítható.

Az iskolákban alkalmazott szülőkön túl a 23 órás heti foglalkozások lehetővé tennék, hogy a többi szülő is munkát találjon, legalább heti 20 órában.

A foglalkoztatott autisták állapota látványosan javulna, mert a tétlenség az autisták egyik legnagyobb ellensége. Kimutatott tény ugyanis, hogy a már foglalkoztatott autisták elhagyják szokatlan viselkedéseik ismételgetését, de amint megszűnnek a kiszabott feladatok, visszazuhannak sztereotípiáik közé.

Szeretettel, odafigyeléssel, a megfelelő környezet biztosításával az autisták fejlődnek, jól tanulnak, és hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak.

Felnőttként sem szorulnak állandó felügyeletre, nem kell intézetben ellátni őket, hanem védett munkahelyeiken, a számukra kialakított farmokon dolgoznak, önálló életet élhetnek.

Minden egyes autista megmentése, felszabadít legalább egy (több esetben kettő) másik alkotásra kész személyt, akiket addig az autista ellátása kötött otthonukhoz és nem tudtak munkát vállalni.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.